Miért mindig csak a szenvedés jut nekem?

Volt nemrég egy Szilveszteres kérdés, hogy ki az aki egyedül tölti....Válaszoltam rá, s akkor gondolkodóba estem, hogy engem ugyan hívtak, de nem nagyon van kedvem sehová sem menni. És, hogy miért? Egyszerű a válasz: mit ünnepeljek?, azt a sok szenvedést, amit ez az év is hozott, azt a magányt?, évről évre egyre rosszabb, mindig ugyanaz a sláger, "majd jövőre biztosan lesz valaki mellettem, akivel együtt ünnepelünk, együtt vagyunk, s szeretjük egymást"... És minden évben csak a kudarcok jönnek... Próbáltam változtatni magamon, próbáltam kimozdulni, nem várni a "szerelmet", s nem keresni... de még inkább csak elfordulnak tőlem a lányok is és szépen lassan az emberek is. Kezdem úgy érezni, amit egy dalszöveg is mond, hogy tényleg ez volt az utolsó Karácsony egyedül, hogy külön ünnepelünk, s jövőre biztos, ha sikerül, majd újra együtt leszünk, ott fent...

Nos kivel is lehetnék fent? - Hát az "Öreggel", igaz nem vagyok vallásos, de évről évre egyre többször gondolkodom, hogy el kellene hagyni ezt a világot, s fentről nézni a boldog embereket... talán ott még annyira nem is lennék egyedül.

Ez is érdekes, minden évben egyre többször gondolkodom azon, hogy minek is élek?

Dolgozgatom, tanulok, társadalmi munkát végzek, sokan mondják, hogy igazi közösségi ember vagyok, csak az a baj, hogyha hazajövök, itthon semmi más nem vár, csak a magány, a szenvedés. Kifelé ezt nem mutatom, hanem magamban tartom, a sok csalódást, lenézést, és megaláztatást, amit a lányoktól kaptam, s ezek után elgondolkodom, s felteszem a kérdést:

Meg fogom találni valaha a boldogságot? fogok találni egy olyan lányt, akivel boldog lehetek, akivel együtt lehetek jóban-rosszban...stb, vagy inkább hagyjam az egészet és keressek egy szép nagy fát.....?

266 21f