Mit tegyek? Elvesztettem a legtökéletesebb lányt, és ebbe én nem tudok belenyugodni.

Egyszerűen Ő a tökéletes. Nem fogok jobbat találni nála. Az a baj, hogy ezt egyszerűen tudom. Nincs még egy ilyen ember, akinél ennyi minden tökéletes legyen. Kezdhetjük a szemeken át az ajkakig, az arcon keresztül az alakig, egészen a tökéletes mellig. Az aranyos, vicces gondolatokon keresztül, a kedves, bájos viselkedésén át, a mókás durcásságát is belevetve, néha naivságát is vegyítve, a jóságán ledöbbenve, a gyönyörű lelkéig. És elvesztettem. Mert nem mondtam igazat. Mert megijesztettem. Mert lerohantam. Mert nagyon szeretem. 25 éves fejjel, fickóként, mindent hátrahagyva (munka, suli, barátok), a szobámban sírok, minden nap, vele álmodva, képeit nézegetve. Mert nekem ő kell. Mert nála jobb nincs. Sajnos. És ezt tudom. És utál. És elutasít. És elküld. Pedig szeretem. Ahogy még senkit, és ahogy senkit sem tudnék. Pedig csak 17 éves. A mindent-megpróbáltam-márnál tartok. Más lánnyal elfeledtetni... Lefoglalni magam munkával... De nem megy. Képtelen vagyok bármit csinálni már legalább 2.5 hónapja. Néha sikerül elkapnom, és beszélni vele. De menekül. Látom. Felejteni akar. Végleg. De nem engedhetem. Mert nincs minden veszve. Nem hagyhatom. Szeretem. Soha sem szerettem így senkit. És már nem számít semmi sem úgy, mint Ő nekem.