Régóta egyedülállók! Ti hogy tartjátok magatokban a hitet, hogy nem maradtok örökre egyedül?

Nem lehet igazán boldog az ember, ha függ a másiktól.

19 vagyok, jó esetben még csak az egy negyedét éltem le az életemnek. Hülye az, aki 20 éves fejjel azt gondolja, hogy örökre egyedül marad. Bár meg is érdemli, vagy megerdemelné, ha nem tesz semmit érte és csak várja, hogy a sült galamb a szájába repül miközbe önsanyargatja magát és mondogatja hogy neki milyen rossz. Igazi köcsögség.

Én 4 hónapja vagyok egyedül és egész jól bírom. Hiányzik, hogy nem csókolhatok senkit, nem ölelhetem meg azt, akiért az életem is odaadnám és nincs kivel aludni, szeretkezni. De nem engedek az érzésnek. Még lesz benne részem bőven. Most arra koncentrálok, ami van. Ha nagyon akarnám, lehetne. De nincs kedvem újra meg újra végigfutni a köröket. Majd jön magától, ha jönnie kell. Nem ez az élet értelme, a folytonos kúrás, veszekedés, kapcsolatban tengődés.

Minél tovább vagyok egyedül, annál kevésbé bánom.. Nem tudom, nem vagyok rágörcsölve a témára, nem attól érzem értékesnek magam, hogy van valakim..

Ha egyedül maradok továbbra is, nem bánom, leköt a munkám, a hobbik, utazások, online tanfolyamok, olvasás, sport, és még megannyi dolog.

Inkább ez, mint egy rossz kapcsolat - abban már volt részem nem egyszer, nem kívánom átélni megint.