Miért érzem cikinek ha "olyan" dolgokról van szó még felnőtt fejjel is?

Valamiért a mai napig nem merek a szüleimmel az ilyen dolgokról beszélni! Nem kérdeztem soha a párkapcsolati dolgokról, sem a szexuális dolgokról tőlük, valamiért nem mertem. Pedig biztos, hogy válaszoltak volna, nem olyan régimódi, konzervatív szülők, inkább pont, hogy nyitottabbak. Nem is volt soha ez tabu téma nálunk, de én mindig úgy kezeltem. A barátnőimmel beszélek róla, meg ha van valami kérdeztünk is régebben egymástól, de anyumtól meg apumtól nem tudok. Bár már az utóbbi időben jobban, de a szex szót például nem mondom ki soha, mindig valahogy másképp utalok rá.

Nem vagyok szűz, volt már barátom, de kamaszkoromban sosem volt senkim, fiúkkal alig volt kapcsolatom. De most sincsen túl sok tapasztalatom. Mikor volt kapcsolatom a barátom szerette volna ha szedek gyógyszert, de én nem mertem anyumnak mondani, hogy vigyen már el orvoshoz. Tudom, hogy egyedül is elmehettem volna, de úgy meg nem volt bátorságom, jobb lett volna ha valaki elkísér. Anyum mondta pedig, hogy fel kéne iratni és el kéne menni, de mikor már én is kezdtem volna magam rászánni nem volt hozzá merszem. Lehet megérdemlem a sorsomat, akaratgyenge ember vagyok! Bár ez sem teljesen igaz, mert más ügyekben merek nyilatkozni és dönteni. Néha még mindig úgy érzem, mintha nem is lenne ehhez az egész szerelmi élethez jogom mert mintha még gyerek lennék vagy nem is tudom. Egyszer aludt itt nálam a barátom, de akkor egyedül voltam itthon, de előtte is alig volt merszem kijelenteni, hogy hagy aludjon már itt velem. Mindig is kicsit csöndesebb, visszahúzódóbb ember voltam, lehet ez is közrejátszik. Most nincsen senkim és még itthon lakok, úgyhogy még úgysem beszélek ilyen dolgokról. De egyébként akkor is ha mások beszélnek ilyenekről, fezsült leszek, ideges és nyugtalan és menekülök onnan. Ez nem normális dolog szerintem. Félek ki fog hatni ez az egész a későbbi életemre. Melyik férfi állna velem szóba ha ezeket elmondanám? Senki, így nem is mondom, mert zakkantnak néznének. Sok mindenben egyébként még most is volt, hogy homályos voltam. Például 21 éves koromig abba a hitben éltem, hogy akkor lehet jobban teherbe esni, mikor megvan. Néha azért beszéltünk erről otthon, de mint már említettem ritka alkalom volt, de anyum el volt hűlve, hogy ilyen tudatlan vagyok, azt mondta legyek már kicsit tájékozottabb mikor már felnőtt vagyok! Pedig volt nálunk orvos még a suliban, de mit emlékeztem már én arra miket beszélt. De így, hogy most konkrétan anyum leültetett volna, hogy elmondjon mindent csak úgy magától minden előzmény nélkül nem volt, csak ha kérdeztem, vagy néha azért mondott valamit de az is nagyon elvétve. Kérdeznem kellett volna, ha nem lettem volna beszari! Akkor érteném a dolgot ha ilyen vaskalapos szigorú szülők lennének, de nem azok! Valószínűleg a fejemben vannak nagy gondok!

Ti ezt minek neveznétek? Szerintetek mi lehet a baj? Miért vagyok ilyen? :(