Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Le akartam tesztelni a fiút, és ezek után most mit csináljak? Bevalljam neki?
Figyelt kérdés
Interneten megismertem egy fiút, már egy jó ideje elvagyunk, beszélgetünk, néha telefonon is. Ő a barátnőjének szeretne, én a találkozás után fogok erre majd válaszolni. Volt egy kamu-profil, és gondoltam, hogy letesztelem, hogy más lányoknak is írogat-e ilyeneket, mint nekem. Ráírtam, bár nem tudom, hogy tényleg jól tettem-e. Ugyanúgy normálisan kezdtem el írni, majd egy picit flörtölés, szex felé tereltem a szót (velem a pár hónap alatt nem beszélt a szexről sosem). Rákérdeztem, hogy van-e barátnője, ő pedig azt válaszolta, hogy nincsen. Tudom, hogy az internetes csevegés nem kapcsolat, de legalább írhatta volna azt, hogy alakulóban van, ha már nekem olyat ír, hogy a barátnőjének tekint. Aztán jött a 'sokk', a kamu profilnak azt mondta, hogy csak baráttal szokott összejárni néha szexelni. Azt konkrétan nem mondta, hogy mindig meg mostanában is, de van neki egy ilyen 'barátság extrákkal', gondolom ebből. Agyam majdnem eldobtam, mert nekem meg azt mondta, csak komoly kapcsolatot akar, és a szex nem érdekli, volt régebben pár egyéjszakása, de ennyi. Vagy nekem, vagy a kamunak hazudott is a volt barátnőiről, mert mást mondott nekem is meg a kamunak is. A kamu profillal beszéltem volna meg egy találkozót is, de csak szex lett volna, abba is belement volna, de csak pár hét múlva. A kamuból írtam neki valamit, ami nem tetszett neki, erre bepöccent, mindennek elhordta, meg hogy ő tudta, hogy én csak d*gni akarok és belülről ronda vagyok. Aztán ennyi volt, velem pedig ugyanúgy beszél, mint eddig, mindig becéz, meg olyan aranyos dolgokat ír, de az teljesen kiakasztott. Szerintetek valljam be ezt, hogy én voltam az, és ezután vonjam kérdőre, hogy mégis hogyan képzelte amiket írt, meg simán találkozott volna 'vele', vagy várjam meg, amíg mi is találkozunk és reménykedjek, hogy ez mind csak hazugság volt a részéről? Nem tizenéves a fiú már.2014. ápr. 4. 17:44
11/14 anonim válasza:
Gratulálok. Miért tartozna neked bármilyen elszámolással? A kapcsolat a csókkal kezdődik nem a "csettel", csak ezt ma sokan összekeverik...
36 F
12/14 anonim válasza:
Nagyon gaz a csavo... hagyd a fancba szerintem... bocsi, de ha tenyleg kellenel neki akkor, irta volna, hogy alakul valami...:/
13/14 robifiu válasza:
, meg hogy ő tudta, hogy én csak d*gni akarok és belülről ronda vagyok'
1: A kamu profillal TE kerested őt,és nem ő téged.
2: Ebből nekem az jött le,hogy ő is kíváncsi volt,h.a kamu lány valójában mit akar. Ő is TESZTELT.
Ehhez csak neked van jogod? -Neki nincs??!!
Láthatod,hogy ő elítéli az alkalmi kapcsolatot,és az ilyen nőket!!!
Szerintem mélyen hallgatnod kellene,hogy nem bíztál benne.
Korrekt a fiú,örülj,hogy ilyennel hozott össze a sors!
Remélem,felfogtad,amit írtam neked!!!
14/14 anonim válasza:
#13 Ne reménykedj, nem fogta fel! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!