Mit tennétek a helyembe? Lépnétek?

18 éves vagyok, sajnos nem volt egy könnyű gyerekkorom, ebből adódóan visszahúzódóbb, talán egy kicsit önbizalomhiányos, csendesebb srác vagyok. A tanulmányi eredményeimen is meglátszik, de nem vagyok zokni, lenne eszem.

Tavaly decemberbe abbahagytam a sulit, sajnos annyi hiányzásom volt hogy döntök hogy kirúgnak vagy kiíratom magam... Sajnos hülyeség volt, mert volt egy lány aki olyan ,,awwwhh" volt... Akartam vele beszélni de sose volt bátorságom odamenni hozzá. És legtöbbször a barátjával láttam. Azóta nem telik el egy olyan nap hogy ne gondolnék rá, sőt már álmodtam is róla és mostanában egyre többször, pedig még a nevét se tudom...

Elvileg idén fejezi be a sulit, én pedig egy hónap múlva megyek külföldre dolgozni, fél évre. Tehát az utolsó esélyem lenne hogy bemegyek a suliba és beszélgetek vele, de lehet hogy még mindig együtt vannak a barátjával.. Mielőtt azt gondolnátok hogy neki nem jöttem be, mindig kereste a tekintetem, utána meg elfordította a fejét. Az első alkalom amikor láttam az egy lépcső-forduló volt én épp fel mentem, ő meg lefele ment órára. Ott volt egy röpke ~5 másodperces szemezés is. Ezután többször is láttam hogy hosszabb ideig figyel, néz, de a barátja miatt nem léptem. És egyfolytában azon gondolkodok hogy mi lett volna ha... ha lépek, ha beszélek vele, lenne még egy esélyem, de nem ilyen egyszerű.

Szerintem ha beszélgetni próbálnék vele, ott vinne el a mentő szívroham miatt. Nagyon izgulós fajta vagyok, és ha olyan a helyzet, izzadok, elvörösödök és össze vissza habogok és hülyeségeket beszélek... Egy majomnak nézne aki épp beszélni tanul. Egy átlagos srác volnék, rengeteg hibával. De ő.. Kék-zöld haj, szép hosszú combok és nagyon szép arc :)

Tehát a kérdésem a kérdésben van, mit lépnétek ilyen helyzetben? Esetleg aki már élt át ilyet? Ha igen mit csinált?