Szégyellem az "exeimet"! Hogy tudnám ezeket a rossz érzéseket most félretenni és elfelejteni? /bővebben lent. /

Köszönöm a válaszokat, igazán jót szórakoztam rajtuk, mivel nem ismertek! :D

Ha most azt írom, hogy szerintem inteligens vagyok, akkor majd bombáztok olyan válaszokkal, hogy ilyeneket nem írhat egy intelligens ember, milyen beképzelt vagyok. Épp hogy nem... önbizalomhiányban szenvedek, de azt tudom, , hogy minden körülöttem élő, engem ismerő ember azt mondja, hogy nem vagyok liba, buta és ocsmány sem. Pedig én nem ezt gondolom. Most ha jönnék a tanulmányi eredményeimmel, vagy azzal, hogy orvosira akarok menni, akkor azt írnátok, hogy "Jajj, drága tudatlan butuskám, az nem számít, attól még ugyan olyan felszínes liba vagy!".

Azt viszont bevallom, hogy számít nekem a külső... akkor még nem számított, mert a "kedves" régi barátnőim (akik minden buliban mással kavartak, nem véletlen nem barátnőim most) elhitették velem, hogy én egy senki vagyok...így úgy gondoltam, hogy mindegy, hogy hogy néz ki, csak jól érezzem magam vele. (Utólag persze már másképp látom a dolgokat) Mivel nem volt vonzalom a részemről, hosszútávon nem működött egyik kapcsolat sem.

A másik dolog, meg nem hinném, hogy nem tudott volna az egyik tiszta ruhát húzni, amikor találkozott velem, vagy a másik kitakarítani a szobáját, ha már az anyukája a házat nem tartotta tisztán... bezzeg mi itthon kinyaltuk a seggét is szinte...vagy megfésülködhetett volna... igen, nekem ezek számítanak, talán baj, hogy igényes külsejű emberek kellenek nekem, akik körül rend van?! (nem drága cuccokra gondolok, hanem ápoltságra) Körmük is piszkos volt (érdekes módón én akármilyen munkát végzek, utána a körmömet ki tudom tisztítani!)...Nekem az nagyon csúnya tud lenni, és visszataszító, ha valaki a pelyhes, göndörödő arcszörzetét (nem egy szál, elhihetitek) nem tudja leborotválni... az 15 éves öcsém ezt meg tudja csinálni, akkor egy 16, majdnem 17 éves miért nem? A másik ivott, cigizett 13 évesen (igen, 14 évesen egy 13 éves, azaz fiatalabb fiúval jártam, aki most a barátnőmre pályázik). Szóval ő normális? Mert szerintem nem. A másik mondjuk normálisabb volt, nem voltak káros szenvedélyei, de 16 éves korára nem tudott folyékonyan magyarul, az anyanyelvén olvasni! Ez talán normális? Ja és ő volt az, aki csak búfelejtőnek használt engem. Az arcuk átlagos fiúrc volt, de ezek a dolgok (igénytelenség, trehányság magukkal szemben) lerontották az összképet, így már nevezhetem őket csúnyának.Ezek után is aljas, buta tiniliba/nő vagyok??!

Meg egyébként is, azok, hogy mit gondolnak rólam, csak feltételezések voltak (ott van a LEHET szó!) és viszonyítás, hogy "túl jó nő" (ezt meg egy filmnek a címéből idéztem, mielőtt valaki félreérti) vagyok hozzájuk képest(, amit szintén nem én állítok, hanem az ismerőseim , akik megtudták, hogy kikkel jártam). Bár fölösleges ezeket idegennek magyaráznom... de ti mindenkit csak elítéltek, akár 2 szóból is, miközben az ég világon nem tudtok semmit a másikról, tisztelet a kivételnek. Mert ti vagytok a tökéletesek, mindenki más csak árnyékotok.

Ja és hogy hozzátegyem, a legtöbben nem a kérdésre válaszoltatok, szóval hol is van az inteligencia, ki is a buta? Ha már egyesek nem értik a kérdés lényegét, amire válaszolniuk kell...Általános iskola 2. osztlyában megtanítanak szövegértelmezésre, legalább is engem megtanítottak. Nem az volt a kérdésem, hogy elemezzük a jellemem egy kis iromány alapján. Azért köszönöm a segítséget, igazán sokat segítettetek a "személyiségem" kifejtésében!

Eltértem a témától én is, elnézést, de ezt le kellett írnom. /És bocsánat a félregépelések miatt, ha van./

És még mindig nem a kérdésre válaszolsz, de nem baj. Én nem érzem magam értéktelennek, egy idegen ezen semmit sem fog változtatni. Akik ismernek közelről, azoknak az embereknek a véleményére teszek, egyikük sem állította még sosem, hogy értéktelen vagyok. Innentől kezdve nekem meg értéktelen a véleményed a jellememről, meg amúgy sem az volt a kérdés. :)

Utolsó, ez nem rád vonatkozott. Amúgy meg nem írtam neveket, én is névtelenül írok, ezután valahogy nem érzem olyan nagy bűnnek, hogy a hátuk mögött kibeszélem őket idegeneknek. Barátnőimnek is kibeszéltem anno őket, akkor sem éreztem nagy bűnnek. Lehet, hogy nem kéne, de önző módon jobban éreztem magam azután, miután kiírtam magamból ezeket. Meg ezeket a volt barátaimnak is a fejükhöz vágtam (nagyrészt, annyira nem akartam őket megbántani), mikor szakítás volt.

Egyébként már régen túltettem magam ezen a gondolaton/érzésen. Köszönöm a sok "hasznos" választ a kérdésemre! (Kinek ne inge, ne vegye magára! Bár nem sok ilyen van.)