Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Elegem van a barátnőmből,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elegem van a barátnőmből, hagyjam ott?

Figyelt kérdés

Próbál irányítani, mint egy 5 éves kisgyereket, pedig nem viselkedek úgy, egyszerűen csak őt más dolgok érdeklik, mint őt és mintha lenézné azt amihez értek.

Pl vettem egy ilyen életmentő fémfólia-takarót ami elvileg visszasugározza a testhőt, így mondjuk veszélyhelyzetekben sem fagy meg az ember ha magára húzza.

Napok óta próbáltam vele megbeszélni, hogy hol teszteljük le élesben, erre mivel nem hajlandó foglalkozni az üggyel leültem az utcán, magamra húztam, kipróbáltam.


Visszajött, lerángatta rólam mint egy gyerekről és elhúzott, hogy menjünk már, le is voltam vetkőzve mert benne voltam, majdnem szétfagytam de őt csak az érdekelte, hogy irányíthasson. Nélkülem is haza tudott volna menni.


Utána mondtam neki, hogy akkor az udvaron kipróbálom, közölte, hogy ő akkor kizár, és betuszkolt az ajtón.


Amikor itthon vagyunk általában az anyjával TV-zik. Én gépezek. Egyre többször csinál ilyeneket amúgy (mármint, hogy teljesen ellehetetlenít)


Én bántani nem fogom, ott fogom hagyni. Miért csinálja ezt? Minek van még velem ha leszar? Én ezt így nem fogom folytatni, amúgy csak egy ideje lett ilyen.


Amúgy már az anyja is dirigál, lekezelően beszél velem, a lánya meg néha még fel is veszi és ő is oltogat.


2014. jan. 25. 19:24
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:

Azt azért hozzáteszem még, hogy a kis sértettünknek hol ez az álláspontja, hol az.

most komolyan, azt mondja,hogy álljak meg, mert ő most magára húzza a hülye fóliáját, én meg szét fagyok. És persze,hogy rendet rakok, mert nem otthon vagyunk, hanem meg vagyunk tűrve.

Amúgy meg a kérdező önző, és tényleg úgy viselkedik néha, mint egy ötéves.

2014. jan. 25. 19:41
 12/19 anonim ***** válasza:
nem lehet hogy te válaszolsz a barátnőd helyett is mintha ketten írnátok, de igazából csak te írsz, mert tudathasadásod van és kettős személyiséged. A kettéhasadt elméd egyik fele a képzeletbeli barátnő, aki ha nem vigyázol felülkerekedik rajtad és te ő leszel és akkormár nicns visszaút...
2014. jan. 25. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 Költőnő? ***** válasza:
egyre durvább dolgokat tudnak a guminők:)
2014. jan. 25. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
Úgy látom van mit megbeszélnetek szóval már nem tudok mit hozzáfűzni. Menjetek és dugjatok egy jót majd beszéljétek meg a takaró ügyet és minden egyebet.
2014. jan. 25. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:

Hát, nem egy harmonikus kapcsolat...

Van benne valami jó is?

2014. jan. 25. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
Te skizo vagy???
2014. jan. 25. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
jégkaparót nem kaptál a takaróhoz? mert az célzás hogy túl fagyos vagy -olvaszd fel jég szívedet
2014. jan. 25. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
Remélem élvezed ezt a kettős játékot kérdező :D Nem hiszem, hogy sokan hinnék el, hogy tényleg barátnőd ír :)
2014. jan. 25. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim válasza:
Szerintem a lánynak valami idegbaja van!Hagyd ott!
2014. jan. 27. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!