Szerintetek hozzá lehet szokni az egyedülléthez?

Nem szerettek túl a szüleim egyáltalán,hanem meguntam az örökös hazugságok körét! Ennyi az egész!

Inkább leszek farokverő,minthogy folyamatosan átkúrják a fejemet! Soha egy kapcsolatomban sem léptem félre,és egyszer sem hazudtam még a legutolsó barátnőmnek sem,és mégis megcsalt,és akkor is átbaszott,miután megbocsátottam neki! És ezt megelégeltem!

Akárhol szétnézek,például az ismerősök körébe,mindenhol csak az van,hogy nem őszinték az emberek egymáshoz! De miért van ez? Miért nem lehet őszintén megmondani azt,amit megcsináltunk? Félnek a következményektől? Vagy azt hiszik,hogy a hazugsággal elmenekülhetnek a következmények elől? Hát nem,mert az igazság egyszer mindenkit utolér! Én bezzeg amikor kapcsolatban voltam 1,5 évig,én sosem csaptam be a barátnőmet,és minden lépésemről beszámoltam neki,mert így láttam korrektnek a dolgot! Sosem csaltam meg,és egyetlen egy rossz szóval sem illettem még akkor sem,amikor megérdemelte volna! Voltak olyan pillanataim,amikor éjszakás voltam,és reggelre kimerült voltam,és volt,hogy indulatosabb voltam vele de mindig pótoltam valami jóval! És ő mégis megcsalt,és nem egyszer a szemembe hazudott! Inkább akkor egyedül! Egyébként mielőtt vele összejöttem volna,azelőtt 1 évig voltam egyedül,és tovább is bírtam volna sokkal,ha ő nem toppan be az életembe! Ezét nem járok inkább sehová,nehogy megismerjek valakit!