Ti mit gondoltok erről?

Sokáig halogattam, nem akartam kiírni ezt a kérdést, de itt van elegem, és itt bizonytalanodtam el.

13 éves lány vagyok, és most az én szerelmi életemet fogom leírni. Ne aggódjatok, csak egy emberről lesz szó egész végig.

Minden egy bizonyos ültetésnél kezdődött tavaly (6.-ban), 13 hónappal ez előtt, magyaron, mikor is egy Bálint nevezetű (most miért ne mondjam ki) fiú mellé ültettek, akivel szinte sosem beszélgettünk, nekem igazából mindegy is volt, hogy mellette ülök, ő viszont szomorúan sóhajtva rádőlt a padra, így undorodva arrébb ültem, hadd örüljön. Pár napra rá angol prezentációt kellett készíteni az állatokról. Az enyémet már elfelejtettem, de az övére kristálytisztán emlékszem, ő a gekkóról csinált, és alatta ment az első Linkin Park (LP) amit hallottam, a Lost In The Echo. Már nem emlékszem, hogy tetszett is, vagy csak inspirálni akartam, de otthon letöltöttem két számot a bandától, (Given Up, Castle Of Glass) aztán másnap megkértem, hogy küldjön át még. Azt mondta, hogy oké, csak nem volt ott a telefonja, így csak másnap tudta átküldeni. Délután volt. Mind a kettőt átküldtem, és ő is az övéit. (ezt már nem sorolom fel, pedig ezekre is mind emlékszem) Nem csak zenét küldtünk, de beszélgettünk is, és be kell hogy valljam, nagyon szimpatikussá vált. Talán aznap este megálmodtam őt is, és a Linkin Parkot is. Az volt benne, hogy mind a hat tag, meg ő egy sorozatban szerepelnek. Szóval itt még semmit sem éreztem.

Napokig, hetekig beszélgettünk ugyanígy délutánonként, és szinte csak miatta töltögettem a számokat, de végül már nem küldtem át, csak úgy megvártam míg kajol, aztán maradtunk ketten.

Látszott rajta, (meg facebookon) hogy tetszem neki, és lassan én is egyre jobban megkedveltem. Volt, hogy az egyik barátnőm olyat csinált, hogy megkérdezte tetszek e neki. Ő nem mondta ki száz százalékosan, de nagyon lehetett hallani, hogy igen, ugyanis FELVETTE! Ez különösen jó volt, mert imádtam hallani a hangját az egyetlen olyan fiúnak, aki lemutált. Tetszett a keze, a szeme, a magassága, de a fiú amúgy nagyon ronda, és ezt én is tudtam.

Később egyre slampult az egész beszélgetésünk, és nem csak délutánonként, hanem úgy mindig. Ezt nem tudtam mire vélni, így (miután írtam egy semmi kül. levelet) az egyik barátnőm megkérdezte, akar e velem beszélgetni, és ő azt mondta, (persze hogy nem a szemembe) hogy soha többé. Ezt nem tudtam mire vélni, és akkor a WC-ben sírtam először, méghozzá a The Messenger-re.

Azután folyton csak bőgtem esténként, és egyik este, bár addig nem mertem bevallani magamnak, rájöttem, hogy most vagyok először szerelmes.

Nyáron elköltöztünk, és ezt még akkor tudtam meg, mikor még minden rendben volt köztünk, és kikönyörögtem, hogy egy félévet még hadd maradjak. Így is lett, és az egész átugrott hetedikre is, ahol most tartunk. Jött egy új lány, aki megsajnált, és úgy döntött, rájön, hogy miért bunkó velem Bálint, és megkérdezte facebookon. Mindent leírt, és végül pontot tett az i-re. Azért utált meg, pontosabban azért volt velem paraszt, mert idegesítettem... Aznap este teljesen kiborultam, és úgy döntöttem, ha már úgyis elköltözünk, írok egy végleges, mindent lezáró levelet. (SZJG-hez hasonlót, de tényleg mindent leírtam) A kezdeteket, apróbb titkokat, nagy titkokat, szóval mindent. A levél az egyik barátnőmnél van, és csak ő tud róla. Akkor fogja odaadni neki, mikor már elmentem...

Másnap a levél után, mintha minden megváltozott volna, teljesen boldog voltam, és azt mondtam, már nem vagyok szerelmes! Úgy döntöttem visszaadom neki, amit tőle kaptam, így bunkó voltam, vagyok vele. Ez ment három hónapon keresztül, egészen tegnapig, mikor is meghallgattam újra a sírós zenéimet, (a levélben azokat is leírtam) és bár addig letagadtam, próbáltam elfelejteni, rájöttem, hogy még mindig érzek valamit... Írtam is erről egy picit régebben, néhány hete egy ilyet, szó szerint lemásolom:

"Hogy mit érzek a Bálint iránt? Jó kérdés... Szeretném utálni, de nem tudom. Túl sok minden történt a múltban, s néha visszasírom azokat az időket, mert jobban belegondolva nem volt szenvedés. Aki fontos volt számomra, annak én sem voltam közömbös. Ilyen sosem volt még velem, és azzal, hogy szinte semmit sem tett, megmutatta, hogy fiatalok vagyunk még, ráérünk. Sokat sírtam miatta, de már ha akarnék se tudnék. Jó érzés beszólni neki, majd röhögni a szerencsétlenségén, de még jobb beszélgetni vele, és együtt nevetni. Fáj, ha megbánt, de még jobban, ha átnéz rajtam. Ha legalább beszól, akkor tudom, hogy figyel rám és nem felejt el. Szörnyű féltékenység tör rám, ha más lánnyal hülyül, vagy beszélget, de ha nincs mellettem, nem hiányzik. Nem akarom, hogy kapcsolatban legyen valakivel, de nem teszek azért, hogy járni akarjon velem. Szívesen megölném, akár előtte meg is kínoznám, de ugyanannyira meg is ölelném. Ez nem szerelem, nem is utálat.

Ez valami megmagyarázhatatlan kötődési kényszer."

Szóval dióhéjban ennyi... Aztán még ami nekem fontos, hogy rengeteg közös van bennünk. Kedvenc bandánk, (Linkin Park) kedvenc zenénk, (Castle Of Glass) kedvenc számunk, (8) szerencsétlenségszámunk, (7) még a kedvenc színünk is egyezik: fekete.

Ő (volt) az első szerelmem, és magam sem tudom, hogy most mi a frász van... Tényleg nem egy szép ember, de leszarom.