Lesz még valaki, akinek az életében én lehetek az első? Vagy tényleg ennyire szerethetetlen vagyok?

19 éves lány vagyok, de egyre kilátástalanabbnak érzem az életem. Barátom se volt még, sosem csókoltak meg, nem is szerettek.

Sok szörnyű, rossz tulajdonságom van... féltékeny, sértődékeny, hisztis vagyok, könnyen felkapom a vizet. Az embereket is kezdem egyre inkább megutálni a sok csalódás miatt, amit okoztak. Általánosban 8 évig kiközösítettek, durván bántottak, testileg-lelkileg. A szüleim pár éve elváltak, nem törődnek már velem, csak akkor jutok eszükbe, ha valamire szükségük van, nincs jobb dolguk. Nagyszüleimmel élek, de már nekik is a terhükre vagyok, sokat kiabálnak velem. Két barátnőm van, de mindig akkor hagynak el, amikor a leginkább szükségem lenne rájuk. Ha nem lennének háziállataim, lehet már nem élnék... De tudom, hogy nekik szükségük van rám, ez tart életben, hogy őket nem hagyhatom itt. Senki nem veszi észre mi zajlik bennem, nem is hallgatnak meg, nem is értenének meg.

Vannak jó tulajdonságaim is, de nehezen nyílok meg, a mai rohanó világban találhatok még olyan férfit, aki el tudna engem viselni és támaszom lehetne? Szerintetek létezik ilyen ember?