Elképzelhető, hogy sokan azért nem merjük felvállalni azt, hogy magányosak vagyunk, mert az emberek megbélyegzik a gyengéket? Ez nem is gyengeség. Egyáltalán miért hiszik annak, ha én vállalom, hogy rossz nekem egyedül?

Miért kell foglalkozni mások véleményével?Különben is az a baj,hogy kevesen állnak ki magukért és az elveikért.

Te is odaállnál,hogy "fogjátok be a pofátokat" akkor nem lenne gond.

Biológiai magyarázata van annak, hogy miért hiszik az emberek gyengének vagy éppen selejtesnek azokat, akik egy bizonyos kor után még mindig egyedül vannak. Gyakorlatilag a biológiai folyamatok alapján aki nem jutott párhoz, az "nem elég jó" egy párválasztó fajban.

Most nem azt mondom, hogy ezzel egyetértek, csak próbálok válaszolni legalábbis a kérdésed utolsó részére. Mi több: bizonyos kor után mi magunk is selejtesnek érezzük/hisszük magunkat, ha nem kellettünk senkinek, nem találtunk társat magunknak. Tudom, mert jártam abban a cipőben.

Nem olvastam el az előző válaszokat bocsi ha olyat írok ami már elhangzott.

Én is magányos vagyok már 5éve. Se barát se senki. Felvállalom...nem tudok meglenni senkivel..vagyis inkább ők velem. pedig tudom h nem vok rossz ember... Egy barátnőre vágyok akivel 2en élünk...de csak várok!

Sajnos amit a 4-es írt,abban van sok igazság.

Nekem sem sikerült még kapcsolat,és itt vagyok 22 évesen 0 tapasztalattal,szerintetek milyen érzés nekem,hogy olyan mintha senkinek nem kellenék ebben a világban,és csak tengődnék?mert én így érzem magam sajnos. :/