Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A pozitív diszkrimináció is olyan rossz tud lenni, mint a negatív, vagy csak én vagyok kényes?
Majdnem egy éve vagyunk együtt a barátnőmmel, de eddig titkoltuk. Három hete sincs, hogy úgy döntöttünk, hogy felvállaljuk, mert már biztosak vagyunk, hogy ezt akarjuk. A párom családja elutasító volt, hatalmas botrányt csaptak. Édesanyám elfogadta a helyzetet, bíztam is benne, édesapám reakciójára viszont nem számítottam. Úgy körülujjongott minket, mint egy óvodás a mikulást. Anya később négyszemközt elmondta, hogy apának "leszbikus fétise" van, és őt is már 25 éve azzal ostromolja, hogy olykor lefeküdhetne egy nővel a kedvéért. Hát én jobban meglepődtem, mint ők! A barátnőmet már most családtagként kezeli, holott a nővérem vőlegényét, aki egy nagyon jófej ember, ki nem állhatja. A legújabb hóbortja az, hogy fizetni akar nekünk egy albérletet, mert hallotta, hogy a barátnőmnek nem megy jól otthon a sora. Emellett olyan szinten ajnározza, hogy az már szinte zaklatás. Anya már rászólt érte, de megkapta, hogy ő nem szeret engem úgy, mint apa és nem érdekli a boldogságom. Én szóhoz sem jutok, még mindig, de úgy érzem, hogy ez nem normális.
22L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!