Vannak itt lelkileg sérült nők, férfiak?

A problémám az, hogy úgy érzem, hogy anyám miatt már annyira sérültem, hogy talán soha nem lesz normális kapcsolatom. Ugyanis anyám annyira megkeseredett ember a rossz házassága és válása miatt, hogy irigy és féltékeny minden nőre, de főleg rám, mert ugye én vagyok a közvetlen közelében. Sose beszélhetek neki férfiakról, mert úgy viselkedik mintha az bűn lenne, ha tetszene valaki. Mindig el kellett titkolnom a kapcsolataimat, mert kb. 20 éves koromban kijelentette, hogy itt férfi nem alhat és az is milyen dolog már, hogy egy lány egy fiúnál alszik. Így maradt a titkolózás, amit a férfiak nem igazán toleráltak, de meg is értem.

Sokszor megsért ha összeveszünk, olyanokat mond, hogy én nem kellek senkinek. Ha reggel egy kicsit csinosabban megyek a munkába, már olyan megjegyzéseket tesz, hogy de kicsíptem magam, meg fintorokat vág. Vagy megkérdezi, hogy ugye figyelembe se vett senki az utcán. Amikor amiatt sírtam, hogy egy pasi csak szédített, akkor csak nevetett rajtam.

Úgy érzem, hogy nem bírok már így élni, már saját magam is elhittem, hogy nem kellek senkinek és egyszerűen nem tudok már kapcsolatot kialakítani férfiakkal. Elköltözni nem tudok, mert jelenleg csak én dolgozom és nem hagyhatom őket cserben, meg akkor többet haza nem mehetnék. Nem tudom, hogy van e itt valaki, aki hasonló cipőben jár v. járt, mert kíváncsi lennék, hogy ki hogy viseli vagy oldja meg az ilyen helyzetet. Légyszi normális válaszokat!