Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek igaz az hogyha az ember eleget küzd valamiért elérheti bármi legyen is az? (persze nem annyira irreális dolgok mint a repülés )
Szerintem sem igaz.
Küzdhetsz akármilyen nőért ha leszarnak.
Csak azt éred el esetleg, hogy találsz valakit jobb híján mert akit akartál azzal sose fogsz összejönni.
Az idő a legjobb barátod, csak idővel megöl.
Ahogy telik tehát az idő, úgy fogsz rájönni, hogy a "nem jött össze elsőre" nem hiába volt úgy, és az okokat meg lehet változtatni, de az már nem az eredeti felállás volna, tehát erőltetetten illeszkednél bele a valóságba azért, hogy "sikerüljön az álmod". Sajnos nagyon sok olyan embert látni minden nap, aki olyan álmokat erőltet, ami lehetetlen, vagy ha el is érhető, akkor önmegerőszakolás nélkül semmiképp sem sikerülhet. A kérdés az, hogy a sikerért mit vagy képes feláldozni? :) Ha bármit, és itt a bármit alatt BÁRMIT értek, akkor elérhető, még a repülés is (bizonyos nézőpontból (LSD)).
Én hiszek a sorsban. Ezért a szerelemről az a véleményem, hogy ha nem neked van rendelve, sosem jössz majd össze vele, vagy bármennyire is küzdesz nem fog jól elsülni. Ha viszont neked van rendelve, megkapod.
Küzdhetsz önmagad megvalósításáért, de a másikért ha nem a tiéd, nem. Szabad akarat. Ezért szép és ezért gyötrelmes a szerelem.
# 15, az nem olyan. :) Eszközzel könnyű elérni sok mindent. :) Repülni úgy, hogy ne érezd kiszolgáltatottnak magad, egy eszköztől, erre csak a szabadesés, (a végén eszköz, amivel megállsz (ernyő), vagy az LSD képes. :D) (vagy meghalsz, de ez is csak választás kérdése, mit adnál az álmaidért. :) )
Az igazi álmok nem függhetnek eszközöktől, mert akkor máris kiszolgáltatott helyzetéből fakadóan, törékeny lesz, márpedig ami eltörhet, el is fog törni idővel. :)
Túldramatizálom a dolgokat? Meglehet. :D
# 16 Ez tetszik! :D
A repülés és a Nobel-díj miért lenne irreális?
Többen is kaptak már Nobel-díjat, így ha valaki tényleg a fizikának vagy a kémiának szenteli az életét, elérheti ő is. Nem lesz könnyű, de elérhető. Marie Curie sem csak ült a gyakorikérdések előtt, hanem tett is érte...az életét a radioaktív anyagoknak szentelte, és most mindenki ismeri a nevét. Eszünkbe jut, ha azt halljuk, hogy polónium vagy rádium.
Az 1900-as években azt írták az újságok, hogy az ember csak a földön és a vízen képes mozogni, repülni sosem fogunk tudni - pár évre a cikk után jöttek a Wright testvérek, és bebizonyították az ellenkezőjét. Most már lehet venni sárkányrepülőt, helikoptert...aztán vannak a nagy utasszállító gépek, amikkel könnyen eljuthatunk akár Tunéziába vagy Japánba is.
Lehet, hogy nem úgy fogod elérni, hogy gondolsz egyet, és máris szárnyalsz, de az élet arról szól, hogy miután találtál 100 módot, ami nem működik, azt az egyet is megleld, amivel minden megoldódik.
Tehát én hiszem, hogy ha küzd az ember, elérheti.
18/L
# 19! :D Értem az utalást, és bizony vannak ilyen álmok is minden ember életében, de ha tanácsolhatom, keress egy "eszköz mentes" álmot, majd meglátod milyen érzés. :P (jobb mint az eszközös! :D)
# 18! Repülni eszközzel nem olyan, mint szabadon zuhanni, vagy lebegni... A nóbeldíjasok 90%-a nem azért kutatott, hogy híres legyen, hanem mert élvezte a kutatást, szóval szerintem rossz példa, de természetesen tiszteletben tartom a 18-as válaszát! :)
Ettől függetlenül küzdeni kell (ebben egyetértünk), mert sikerrel járhatunk (kinek akarunk sikeresnek mutatkozni? :) Magunknak, vagy másoknak?), csak a motivációnkat fontos jól meghatározni előtte, hogy ne essünk pofára "munka közben".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!