Szerintetek ez valami szerelmi tétovaság lehet? Ti már éreztetek ilyesmit (a többi lent)?

A múltkor az egyik lány ismerősöm (akivel valószínűleg kölcsönösen tetszünk egymásnak) megkért, hogy ugorjak be segíteni a munkahelyére a gépével kapcsolatban. Amikor végeztem, ő kiment cigizni egy másik lánnyal, közben én beszélgettem a többiekkel. Ő visszajött, én éppen indultam, kérdeztem, kikísér-e. Felcsillant a szeme, elmosolyodott, és hevesen bólogatott, hogy "igen". Aztán kint beszélgettünk vagy negyed órát, és nagyon jó volt. Indulnom kellett volna, de annyira nem akaródzott, és ő se ment be a helyére, csak olyan furcsán nézett rám, és mosolygott. Ki kellett volna mondanunk a búcsúszót, de mintha egyikünk se igazán akarta volna, a végén csak hallgattunk, mintha tudtuk volna, hogy valamit még mondanunk kellene, csak talán nem mertük. Ugyanez volt később telefonban is, beszélgettünk, aztán eljött az a pillanat, amikor le kellett volna tennünk, de megint csak hallgattunk pár másodpercig. Nem az a kínos csend volt, mintha valami más lett volna, tétovaság, vagy nem is tudom. Mi lehetett ez? Ti éreztetek már valami hasonlót? Éreztétek már úgy, hogy mintha a másik ember sem akarna elszakadni tőletek, hogy mintha zavarban lennétek, mert valami hiányzik a beszélgetés lezárásához? Nem tudom, ő mit érzett, csak olyan furcsa volt ez az egész, én még soha nem éreztem ilyesmit, és lehet, hogy csak én képzeltem, hogy ő is vár még valamire, csak mindketten habozunk.