Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy jöttél rá, hogy szerelmes vagy? Lent kifejtem.
Úgy értem,hogy szerelmes lettél első látásra,vagy lassan alakult ki? És hogyan?
Én 3 hete jártam a barátommal,mikor rájöttem,hogy szeretem. Aludt,én meg néztem az arcát,és gondolkodtam. És mint a bomba, úgy robbant a tudat bennem,hogy "Basszameg,szeretem ezt a pasast!" :D
Nálatok hogy történt?
Én cáfolom hogy nem lehet szerelem első látásra.
Mondjuk a kapcsolatunk első pár hetében kiderült hogy mi már nagyon-nagyon rég óta figyelgetjük egymást, pusztán a távolból.
Leírom a sztorit:
Egy presszóba dolgoztam, ahova ő soha nem járt be.Egyszer ült be egy italra a haverjával, akit ismertem (a páromat akkor még nem).Én is épp bent voltam, munka időn kívül.Mondtam is a koleganőmnek hogy tetszik az a pasi.
Mint utóbb kiderült ő ugyan ezt mondta rám a közös ismerősnek, kérdezgetett rólam.
Majd amikor legközelebb dolgoztam a közös ismerős lecsalta őt a munkahelyemre.Csak ahogy belépett az ajtón, ezerrel vert a szívem, bnőm szerint olyan vörös lettem mint egy rák.Persze a pulthoz ültek, és úgy alakította a közös ismerős a beszélgetést hogy én is részt vegyek benne, majd szép lassan távozott, ami nekünk fel sem tűnt annyira elvoltunk egymással foglalva. :)
Aztán kiderűlt hogy ő már a ballagásomon ki szemelt magának mert egy "rokona" révén ott volt (találkozásunk előtt 3 évvel), ennyi idő után is eltudta mondani mi volt a szóló számom. Én autóba többször láttam őt, és figyeltem is hogy jól néz ki, meg szimpátiát váltott ki belőlem ha csak egy pillanatra is láttam.
Azóta is együtt vagyunk, már 6. éve szinte ugyan olyan heves szerelemmel, az első csókba pedig még mindig beleborzongok, persze jó értelemben. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!