Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ilyenkor mi van? Lány téma
Egy oldalon névtelenül elkezdtem beszélgetni egy lánnyal, jól elvoltunk, és megadta a skype-elérhetőségét. Felvettem, és kiderült, hogy ugyan van barátja, de egy kép alapján bejövök neki. Ahogy haladt előre a beszélgetés, kiderült, hogy nagyon szereti a szexet, és időnként szokott webkamerás 'előadásokat' tartani másoknak. Mondta, hogy találkozhatunk is, csak nem lesz semmi, mert van barátja. Egy idő után már csak a szexről folyt a szó, bekapcsolta a webkameráját, és hát... feltárt előttem egy s mást. :D A kamerás show után már nagyon álmosak voltunk, megbeszéltük, hogy másnap folytatjuk.
A következő napon fel is jött, és azzal kezdte, hogy nem tudunk találkozni, mert nagyon szereti a barátját. Meg kamerázás sem lesz több, mert hogy ez megcsalás, csak esetleg ruhában. Mondom, hogy sajnálom, de megértem. Elkezdtünk kamerázni, és én is bekapcsoltam az enyémet. Egy kicsit beszélgettünk (közben azt mondta, hogy jól nézek ki...), aztán bejelentette, hogy álmos, és mennie kell.
Másnap látom, hogy letiltott... Mi lehetett az oka? Én két dologra gondoltam: egyrészt lehet, hogy kamerán át már nem annyira tetszettem neki, másrészt meg az, hogy lelkiismeret-furdalása lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!