Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Teljesen ki vagyok borulva....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Teljesen ki vagyok borulva. Hallottatok már ilyet?

Figyelt kérdés
Tavaly összejöttem egy kolléganőmmel a munkahelyem. Nagyon régóta tetszett Nekem és Ő is azt mondta, h Én is régóta felkeltettem az érdeklődését. A kapcsolatunk elején rögtön elmondta Nekem, h a volt barátja 5 hónapja előzetes letartóztatásban van, de Ő új élet akar kezdeni és el akarja felejteni a múltat, amivel teljes mértékben leszámolt. Annyi fájdalomban és megaláztatásban volt része h tovább lépett. A fiú állítólag megverte, meg is csalta, más lánnyal fotók, sms, és mielőtt előzetesbe került volna teljesen elviselhetetlen volt. 3 és fél évet voltak együtt. A volt párom családja sem szerette a fiút, értelemszerűen. Minden gyönyörűen alakult közöttünk, szinte már együtt is laktunk, illetve idén nyáron eljegyzést tervezgettünk. A volt párom szülei és barátai is nagyon megkedveltek, és az én szüleim is szerették a volt páromat! Mindenki örült a kapcsolatunknak! Azt mondta sokszor Nekem h élet legnagyobb ajándéka vagyok és ilyen boldog soha senki mellett nem volt. Aztán csak egyszerre megváltozott minden. A volt fiút másfél év után kiengedték az előzetesből és erre a hírre két hét alatt szakított Velem. Folyton veszekedtünk, vitatkoztunk, de persze csak a volt párja miatt, mert előtt szinte soha semmi vita nem volt közöttünk. A fiú többször telefonon hívta és olyan dolgokat mondott, hogy ha megint együtt lesznek hova fognak menni nyaralni, meg hogy ő bent csak a volt páromra gondolt, meg hogy megváltozott, jó ember lett. A kapcsolatot már nem tartották egymással amikor Mi már együtt voltunk. A szakítást követően még beszéltünk párszor a munkahelyen, sőt egyszer még heves csókolózás is volt közöttünk. A szakítást követően még azt is mondta Nekem h teljesen a két véglet vagyunk Én a jó, és az exe(mostani) a rossz. Mostanra már annyira összevesztünk, hogyha találkozunk nem is köszönünk egymásnak. Ezt konkrétan Ő kérte Tőlem h nézzem levegőnek, mert ő azt fogja csinálni Velem. Szakítás után teljesen megváltozott. Már nem az a szeretni való lány volt, akit szerettem, ha nem egy öntelt beképzelt kitartott nő, aki minden nap csak új ruhákat tud felvenni. Amúgy Én 28, a lány 29, az ex pedig 34 éves. Azzal is magyarázta a dolgokat, hogy Ő már családot akar de Én még erre nem vagyok készen pedig tudja h a világon Én leszek a legjobb apa és férj de ehhez Nekem még több év kell. Bezzeg a másik, ő igen. Mitévő legyek h viselkedjek bent Vele, és azt sem értem h tud valaki ennyire gonosz és szívtelen egy másik emberrel, pláne azzal aki őszintén szerette? Amikor nem volt senki akkor jó voltam pótléknak, de most már hirtelen megint az ex lett élete szerelme, mert megint kint van. Hozzá teszem h még nincsen lezárva az ügye. Illetve ott van még a dolog anyagi része is. A fiúhoz képest Én egy csóró vagyok, igaz Én dolgozom Ő meg máshonnan szerzi a kenyérre valót. Tavaly ugyan Én csak belföldre tudtam vinni a volt páromat nyaralni de nagyon jól éreztük Magunkat, a fiú meg valami egzotikus nyaralásra vitte őt évekkel ezelőtt, igaz hogy ott állítólag megverte mert részeg volt de úgy látszik az óceán szépsége mindent meg tud szépíteni. Szakítás után beszéltem a volt párom anyukájával is aki megnyugtatott először h minden rendben lesz és h a lányának nem kell így ilyen múlttal rendelkező ember, mint az exe. A családja sem támogatja ebben. Aztán kis idő elteltével megint beszéltünk és akkor már Én voltam a rossz ember, aki rágalmazza a volt fiút, zaklatja a lányát, és a másik fiú volt a jó mert Ő semmit nem követett el hiszen ítélet még nincsen. Ha szerettem a lányát akkor hagyjam nyugodtan élni őt mert ő most boldog igazán. Pár hete a munkatársaim azzal a hírrel fogadtak, hiszen vágták h együtt voltunk, hogy nyáron végén esküvője lesz a volt páromnak. Sajnos teljes mértékben tisztában vagyok mindennel. Azzal is h sohasem szeretett Engem, mégis elég gyakran gondolok erre az egészre. Én ezért a lányért az életemet adtam volna, annyira szerettem, tiszteltem és becsültem Őt. Mit tegyek vagy tehetek? Mi állhat valójában a háttérben? Esetleg fenyegetőzhet a fiú valamivel? Volt már valaki hasonló helyzetben vagy hallott ilyenről? mi lett a vége a történetnek?

2013. júl. 18. 15:43
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:
Lényegtelen, hogy kinek szól: ne foglalkozz vele.
2013. júl. 26. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 ivilicious ***** válasza:

elovlastam.

figyelj, sok nnek a paraszt pasi kell,így járt.

persze engem csak a családalapítás imponálna,meg a gyerekek.

de lehet őt az is,hogy a másik pasi mellett bizotnságban érzi magát..anyagilag.

de,ha az kell neki,h verjék:) így járt.

hagyd a csába !

2013. júl. 29. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
100%

Örgem, nincs szerencséd. Normális arcnak tünsz, magadhoz képest kifogtál egy nagyságrendekkel hülyébb nőt. Az nem normális aki olyanhoz ragaszkodik, aki megveri. Elmebeteg. Hagyd, mert az ilyen nővel valami nincs rendben. Amúgy sem úgy áll a helyzet, hogy ebből bármi értelmeset ki lehetne sütni. Ne foglalkozz se vele, se a fiújával. Nincs értelme.


Ha megnyugtat én is voltam már nagyon szerelmes olyan nőbe, akiben egyszerűen ott lappangott az ördög, a klinikai elmebetegség csírája. Mentsd az életed!

2013. júl. 29. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim válasza:
52%
Kérdést kell irni nem egy regényt !!!
2013. júl. 29. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:

O sajnallak nagyon.

hamarosan találkozol azzal a nővel akivel boldog leszel. Segít elfelejteni ezt a hárpiát.

Kitartas.

A szeretet orok.

2013. aug. 6. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:
100%

Nem igazán értem miért kell szidni a nőt..és rengetegen írjátok, hogy megérdemli.

De kik vagytok ti, és te, kedves kérdező, hogy felülbíráld azt, hogy ki ki iránt mit érezhet?

Egyáltalán...a szerelemben nincsen olyan, hogy " hát, ez egy rossz ember, hogyan szeretheti?" A szerelem nem azon múlik, hogy mennyire vagy jó.

Persze..vannak olyan józan gondolkodású és életű nők/férfiak, akiknek van annyi eszük, hogy a megbízható, rendes pasit/nőt választják. Akik a tenyerén hordozzák a párjukat.

És van aki az izgalmakra vágyik, az embertelenségre, a szenvedélyre, a szenvedésre...van akit az éltet, hogy egyik pillanatban üvöltenek egymással, fenyegetőznek..verekednek, utána pedig szerelmesen egymásnak esnek. Van, akinek erre van szüksége...és nem a biztonságra. Talán meglepő, de vannak akik még a verést is "élvezik" ...

Felesleges feltenned a kérdést még 100szor, hogy ő lesz-e a minta apa és a minta férj.. mert ebben a helyzetben, ennél a nőnél- ahogy magad is látod - ez r.hadtul nem szempont. Pont nem érdekli.


Persze ha csak a pénz miatt van a faszival, az megint más tészta. De lássuk be, annyi szempont szerin lehetne ezt elemezni, hogy felesleges is belekezdeni.


Neked azt javaslom, hogy felejtsd el! Örülj az időnek amit ekkora szerelemben tölthettél el. Majd hozzád is elérkezik a megfelelő nő, aki értékeli mindazt amit te nyújtani tudsz, és nem egy börtöntöltelékkel akarja összekötni az életét.

2013. aug. 6. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
Őszintén sajnálom,ami veled történt,de igazából nem egyedi a problémád.Mindez másokkal is megesik,méghozzá elég sűrűn sajnos.Én is voltam már szerelmes olyan fiúba,aki a végére porig alázott,embertelen módon beszélt velem,ráaádsul kollégák voltunk mi is,és utánam csak igénytelen,lusta tramplikkal jött össze.Az Élet kegyetlen,és a legtöbbször rohadtul nem igazságos.Ez van,ezt kell szeretni,folyamatosan küzdeni kell,és keresni azt,aki hozzád való.
2013. aug. 6. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 A kérdező kommentje:

köszönöm az ismételt válaszokat....

Kedves utolsó válaszíró! csak pár gondolatot engedj meg nekem.


tudom hogy a szerelemeben nincsenek szabályok!

- de akkor lehet úgyis szerelmesnek lenni, hogy valaki megvárja élet szerelemét, még akkor is ha börtönbe kerül.

megvárja, mert szerelmes és a rosszban is vele van, kitart mellette. úgy gondolom nem csak akkor kell ott lenni amikor a jó dolgok történnek és a pénzt lehet költeni, hanem akkor is amikor az életem szerelmével ilyen történik!

- nem kezd új kapcsolatba, pláne nem olyanba ahol érzelmeket is táplál az új választottja iránt, mert érzelmek igen is voltak. nem szerelem volt de szeretet igen. én eszméletlenül szerelmes voltam a volt páromba, bármit megadtam volna érte. és tudom, hogy a szerelemben nincsenek szabályok, de azt gondolom, hogy a fájdalmam nem alaptalan.

- nem hitegeti a környezetében élő embereket hogy Ő megtalálta a boldogságot stb., kérdezem Én, ha a volt párom annyira szerelemes volt, hogy mindezt elvisel és meg tudja bocsátani a mostani választottjának, miért pont akkor szakított Velem amikor kijött a srác? lehet volna szakítani egy hónapra rá, vagy háromra... lehet volna mondani h ugyan megpróbáltam de nem megy mert én még őt szeretem! nem pedig azt mondani januárban még Veled tervezem az esküvőmet de márciusban már az extől kell gyerek....

-és a gyerek kérdés... persze mindenki annak vállal kis babát akinek, szeretne. de amikor ez megtörténik ő már egy másik emberlény életéért is felelős!!!! nagyon nem mindegy hogy egy kisgyerek békében és szeretetben nő fel, vagy ugyan sok pénz veszi kerül csak éppen attól kell minden este egy picit tartani, hogy a rendőrök keresik aput vagy éppen azok akiktől a pénzt lopta... azt meg végképp nem kezdeném fejtegetni ha az illetőt éppen a családjával fenyegetnék a későbbiek során....


és az utolsó gondolatomat még engedj meg nekem.

nem azért írtam ki ezt a kérdést, mert unatkozom vagy mert jól esik idegenektől hallani h szidják a volt barátnőmet... hanem azért mert úgy érzem h az az ember aki a családom után a legfontosabb volt az életemben, akiért bármit megtettem volna, szép lassan tönkreteszi a saját, a családja és esetleg a születendő gyermekének az életét. és ha az élet esetleg mást is sodort ilyen helyzetbe és csak fél százalék esélyem van változtatni ezen akkor azt megpróbálom :(


köszönöm a válaszokat

2013. aug. 6. 17:50
 29/33 A kérdező kommentje:
bocsi 26-os válaszíró
2013. aug. 6. 17:51
 30/33 anonim ***** válasza:

de kérdező!, az a válaszoló akire reagáltál PONT hogy azt írta, pont hogy az ilyen érvek amiket itt felsoroltál kb.. l*****-t se számítanak.


És igazából már egy előző válaszodnál is akartam írni vagy ez csak aztán nem írtam semmit, hát nem emlékszem pontosan,


de és? éss?? igen szóval azt akartam kérdezni, hogy és? hova akarsz kilyukadni?? versenyezni akarsz ezzel a hülyével, vagy azt akarod hogy visszajöjjön hozzád a lány?


komolyan kérdező felejtsd már el! Itt dumálsz mindent össze-vissza, ha már úgyis gyereknél tartunk, inkább örülj hogy nem lett tőle gyereked. De ezt korábban is írtam. És nem nem az a gáz hogy ezzel foglalkozol (bár az is) hanem hogy ezt is gondolod, ha sajnálnád kicsit, stb háát oké, de most mit akarsz ezzel bizonyítani, hogy "ő lesz a mintapa???" nem, nem valószínű, és akkor?


Szerinted ez a csajt hol érdekli, és ahogy mondták én is csak ismételni tudom, hogy


"Nem logikusan kell gondolkozni, hogy na ezt mondta akkor ez így is van, mert akkor.. na hát kb ilyesmi van, nem feltétlen, csak, lehet.


Meg nem kell mindent komolyan venni, anyukája "térfelet váltott" hát nem olyan meglepő, mégis csak a lánya. Az érzelmei erősebbek voltak mint a logikus érvelés. A szerelemben eleve nem kell logikát keresni, MERT NINCS. Jó kivétel az ilyen érdekből összejövök vele dolog, mert abba meg érzelem nincs, de az nem is szerelem."


szóval kérdező, ez meg hogy megviselt az arca, jaaj, igen már biztos nagyon megbánta hogy őt választotta és vissza akar jönni hozzád, szóval nee, ne is akarjál ilyen nőt. Vagy ha ilyet akarsz akkor meg hajrá, majd párbajozhatsz a mostani pasijával, de vigyázz azért, mert lehet neki nagyobb bandája van mint neked.


Őszintén szólva nem is tudom mi tud téged még mindig vonzani ebben a "volt párodban", mikor 1. egyértelmű hogy te egyáltalán nem érdekeld, az hogy amíg a pasija börtönben volt, az csak ilyen érzelmi kisiklás volt, nem jelent semmit,, 2. ahogy itt írta valaki, lehet neki ez jön be +"de igazából ehhez nem feltétlen kell még milliomosnak se lenni, hogy ilyen érdekes fordulatok hajtson végre egy leányzó, ismerek ilyen hülyéket, és azt is hallani, sok nőt vernek, vagy legalábbis ütöttek meg,, és??.. semmi, ugyanúgy marad a kapcsolatban


vagy mert mazochista, vagy mert egy idyóta, vagy mert pénzéhes ribi, vagy mert így működnek, biztos bejön neki ez.."


ez meg hogy óóh miért nem szakított mondjuk 3 hónappal korábban, hát kérdező, mert ennyire nem érdekled, a pasija meg akkor jött ki,


szóval amiket itt magyarázol, ne sajnáld már, tök rosszul látod az egész helyzetet, sőt kérdező 99%-ban lefogadom, hogy ezt hogy megkért ne beszélj vele is csak jóindulatból mondta, de igazából full leszar téged, csak hogy ne érezdd így azért mondta...te is tedd ezt, VERD MÁR KI A FEJEDBŐL!!

2013. aug. 6. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!