Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lehet, hogy a barátnőm megcsal...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet, hogy a barátnőm megcsal a barátnőjével?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy a barátnőmmel lassan 1 éve együtt vagyunk. Eddig azt hittem, hogy minden rendben van, viszont az elmúlt időben minden megváltozott..gyanítom, az újdonsült barátnője miatt. Úgy 4-5 hónapja megismert egy lányt egy pubban és azóta folyton együtt vannak, lemondja a közös programokat, csakhogy vele lehessen, ha együtt vagyunk is folyton róla beszél és a jelenlétemben is elég furán viselkednek. Értem ezalatt, hogy az a lány állandóan ölelgeti a barátnőmet, meg olyan vágyakozva néz rá. Nehéz elmagyarázni, de úgy, mint mikor egy srác ki van éhezve egy csajra. Vannak más barátnői is, de még a legeslegjobb barátnőjével sem viselkedett így soha. Kicsit kezd már elegem lenni abból, hogy mióta bekerült az életébe ez a lány, engem semmibe vesz. Egyszerűen már semmit nem lehet vele megbeszélni, mert rohan rögtön ahhoz a csajhoz, hogy megvigasztalja. Ha már egy fél napig nem beszélnek, elvonási tünetei lesznek. Azt mondja, hogy mert lelki társak..de az a csaj szinte már átvette a szerepemet. Elhiszem, hogy elvont, meg művészlélek, meg különleges csaj, de azért nem kéne már ennyire lepasszolnia engem. A vele egykorú (17-18 éves) nagyon jó barátnőit is semmibe veszi, mert neki most ez a 28 éves lány a mindene. Mindenkinek kellenek barátok, de mikor már 2 lány ennyire "elvan" egymással, az azért fura. Próbáltam már erről beszélni vele, de mindig azzal jön, hogy az a lány csodálatos és szüksége van rá meg hasonlók. Nekem már vagy 4 hónapja nem mondott ilyet. Így is kevesebbet vagyunk már együtt, mióta egyetemre járok. Ha kettesben vagyunk is látom rajta, hogy teljesen máshol jár lelkiekben. Egyik nap találkoztunk és azzal kezdte, hogy a lány róla írta egy dalszövegét. Nem tudom már, mit gondoljak, de tényleg elég lapos lett a kapcsolatunk. Lehet, hogy csak én reagálom túl? Ti mit gondoltok erről?

19F


2009. okt. 15. 20:30
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
84%
szerelmes...csak nem beled:O....bocsi,de szerintem ez a helyzet.
2009. okt. 18. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 Apollo93 ***** válasza:
100%
Döntened kell....állítsd választás elé Őt...szenvedni és idegeskedni akarsz?én kidobtam volna már, ha nemképes megbeszélni velem semmit.
2009. okt. 18. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%
Én más okból dobtam az exem...de hasonló volt, le se szart, nem tudtam elérni, ha beszélgettünk akkor mindig rohant vhova.Aztán nem kerestem, de persze keresett volna, csak akkor már késő volt. 3 nap után ha nem jelentkezik akkor már eldöntötte, és várja h te mondd ki sztem, mert akkor tudja h nem az ő hibája és te leszel a szemét. De ezt szard le, mert úgyis rájössz később h jól döntöttél.
2009. okt. 18. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem, nem reagálod túl. Alulreagálod.

Többen mondták már felettem, de csak nem akarod elfogadni: világos, mint a nap, hogy ez a csaj csal téged! És nem, nem szerezheted vissza, ugyanis nem beléd szerelmes, hanem abba a másik csajba. Ha konfrontálsz, valszeg letagad mindent, és csak annyit érsz majd el, hogy nem előtted fognak enyelegni, hanem a hátad mögött. Szakítanod kellene vele, csak éppen nem akarsz, mert még mindig szereted, úgyhogy utolsó szalmaszálként kapaszkodsz abba a lehetőségbe, hogy talán csak jó barátok, talán mégse csal meg. Sajnálom, de ez csak önbecsapás. Gondolj csak bele, ha egy pasival csinálná ezt, már ezer éve levontad volna a szükséges következtetést és szakítottál volna vele. Akkor meg mire vársz?

2009. okt. 18. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!