Hogy barátkozhatnék meg a szülés gondolatával?

A gyermek utáni vágy nyilván, hogy nem fogja "elmulasztani" - pszichológus segíthet.

Vagy : Neked találták ki a tervezett császármetszést.

Ezt még azok is nehezen viselik akik bírják a fájdalmat.

Én bírom a fájdalmat, e amikor szültem az kemény volt, igaz a kisebb fájásokat túl éltem, de amikor hirtelen jött egy erősebb akkor nem lehetett bírni velem.

Szerencsére gyorsan lezajlott a szülés, és nem okozott semmi bonyodalmat, ami miatt még elviselhetetlenebb lett volna.

Ha mázlid van akkor hamar túl lehetsz rajta. Ne aggódj ezen egyszer úgy is eljön az idő amikor terhes leszel, aztán meg is kell szülnöd a saját gyereked :)

Egyáltalán nem szánalmas - mindenkiben benne van a félelem az ismeretlentől és a fájdalomtól. De szerintem el fog jönni az a pillanat, mikor átbillen a mérleg és jobban vágysz majd egy babára, mint amennyire félsz tőle.

Adj magadnak időt. :)

Nekem császárom volt, de ugyanúgy hagytak vajúdni, mert az orvosom szerint kell. (azt mondta a babának is jót tesz, ha megdolgozik, a kijutásért, nem csak kiveszik) szóval csak a végén vágnak. Amúgy meg nem szívesen vállalják be a kórházak a műtétet, hacsak nincs valami eü-i oka. Nekem volt és nem egy leányálom a műtét utáni felépülés, komoly hasi műtét.

A fájdalomra nem tudsz felkészülni, viszont sokat segít, ha elfogadod, hogy a szülés fájdalommal jár. Nem egy fogfájás, vagy egy rákszűréses fájdalom, teljesen más. És könnyebbséget ad az, hogy van értelme, míg egy fogfájásnak nincs :) Minden egyes fájás, a kisbaba kijjebb jutása, és ő is megdolgozik érte, ez sokat jelent, fejben. Amúgy tényleg fáj, mindent kiöl, de ettől függetlenül annyi adrenalin van a szervezetedben akkor, hogy fel sem fogod majd, hogy pontosan mi történik :) A vajúdás meg fel fog készíteni. Először úgyis csak 10percenként lesz fájásod pár percig. Aztán rövidülnek szép lassan ezek az időintervallumok. Ne aggódj, eddig mindannyiunk túlélte :)

Nem a fenét nem fájdalmas!

Nekem volt...persze maga a műtét nem fájt, viszont, mivel nem engedtek altatni, olyan pánikroham jött rám, mint még soha, a mai napig eszembe jut...durva volt nagyon! Azonban következő nap fel kellett állnom, ne tudd meg, majd összeestem! Mocskosul fájt! Ahogy teltek a napok, úgy múlt a fájdalom, gyógyultam. Mielőtt hazaengedtek, azt mondta a doki, hogy ki kell szedni a varratot...másnap jött az ápolónő, levette a kötést, akkor láttam hogy fém kapcsokkal volt összefogva a seb!!! Ne tudd meg, vagy 6 hétig csak macskatusoltam, ha oda tévetpdt egy kis víz, töröltem lefele, hasizomfogót hordtam, vettem a sebre kötszert, minden...lekopogom, most, 2,5 hónap után szépen begyógyult, de még néha érzem. De abban biztos vagyok, hogy egy darabig nem akarom még egyszer átélni, inkább akkor nem szülök! De rettenetes még most is belegondolni, mi történt velem, a mai napig elborzadok....