Mihez kezdjek vele?

4 évig vártam rá, szerettem, anélkül, hogy komolyan viszonozta volna az érzéseimet. 3 éven keresztül mással járt, én próbálkoztam nála, és egy bizonyos szintig viszonylag könnyen engedett (csók, simogatás, ölelkezés, masszázs, egyetlen egyszer együtt tusolás (no szex)), de aztán kész, vége, tántoríthatatlan volt, ha egy hajszálon is múlt, hogy elcsábítsam, a végső pillanatban mindig visszatért a józansága, és hol finoman, hol teljes határozottsággal, de elutasított.

Aztán szakítottak. Asszem a lány vele, de hát ki tudja.. nem mondta el a teljes sztorit soha. Két hétre rá hozzám jött vigasztalódni, de csak hülyített, tudta, hogy nem mondok neki nemet, de azt nem, hogy valójában mit is akar. Járni kezdtünk, de pár hónap után már nem keresett, eltűnt, én pedig szakítottam, mert féltem, hogyha nem én, akkor ő fog. Utólag kiderült, hogy más nőkkel volt, az egyiket még ismerem is, tehát megcsalt, de ő válltig állítja, hogy velem nem is gondolta a dolgot komolyan, tehát nem is volt megcsalás, és így visszatekintve elfogadom ezt. Fél évvel később megkeresett, elnézést kért, én pedig hagytam, hogy elismételje ugyanazt. Egy évvel később, bár nem hozzám jött, de újra előkerült, én pedig ismét naiv voltam, és vak, és újabb esélyt adtam neki, mikor kért. Az eleje ugyanolyan volt, azzal a különbséggel, hogy ekkor történt meg az első szex köztünk. Nem volt nagy szám. Túl sokat vártam rá, túl sok időt adott elképzelni, ráadásul két férfi beelőzte (őket nem szerettem), máshoz voltam szokva. Több odafigyeléshez, türelemhez, toleranciához, szenvedéjhez. Megkívánni tudtam, de valahogy mira a lényeghez értünk, alábbhagyott a libidóm. Aztán próbáltunk ezt azt, míg végre megkérdezte, mit szeretek, de hiába, ha nem csinálta, olykor csak azlrt sem. (?)

De a vacak szexet leszámítva, ekkor valahogy mintha más lett volna. Mintha komolyan kezdené gondolni. Udvarolni kezdett, amolyan igazi, hagyományos, szerelmesfilmes módon. Próbálta kimutatni, mit érez. Állítólag az exe bedurcizott rá, mert nem mondta neki, hogy szereti. Vagy nem elégszer, ki tudja. Nekem mondta. Végre kimondta. Aztán el akartam hagyni, nem azárt, mer nem szerettem, hanem mert végtére nem voltam hülye, úgy gondoltam szép volt, de nincs jövőnk, szóval ha menni akar, hagyom. De nem akart. Az ünnepeket is együtt töltöttük, aztán elvitt egy családi eseményre, ahol végre bemutatott, mint kedvesét. Szóval komolynak tűnt a dolog.

Pár hétre rá ráírt egy nő, hogy legyen szíves, ne posztolgassa a képeimet/képeinket a facebookon, mert idegesíti. Ronda, buta bekébzelt liba vagyok, stb. Amúgy volt oka a haragra, feljelentettem a párját, és a pasim vele csalt előzőleg, mások mellett, szóval.. a lényeg, hogy ráírtam, próbáltam nem letámadni, csak valami magyarázatot kapni... aztán valami olyat mondott, hogy csak szexre kellek Neki, és hogy ezt ő maga mondta kb. 2 hónapja személyesen, mikor találkoztak. Megrendült az a kevés bizalmam is, ami maradt. Egy héttel később megkérte a kezem. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Melyik kezembe harapjak? Igent mondtam. Aznap fogant meg az első gyermekünk. Egy hónappal később tesztet csináltam. Hihetetlenül boldog voltam. Azt mondta szeret, együtt Karácsonyoztunk, bemutatott, megkért, babánk fogant. Olyan boldog még nem voltam életemben. Egy éjszakán és egy délelőttön keresztül tartott. Aztán találkoztunk. Az nem kifejezés, hogy nem volt boldog. Mereven bámult maga elé egy ideig, és mikor végre hajlandó volt beszélni velem, az abortuszt próbálta szóbahozni. Pedig tisztában volt vele, mert előre leszögeztem, hogy arra nem vagyok hajlandó. Ott és akkor véget kellett volna érnie köztünk mindennek. Hol elfelejteni próbáltam őt, hol meggyőzni. És az utóbbi már szinte sikerült, mikor elvetéltem. Ő nem keresett, én mentem el hozzá. Meg akartam ütni, számon akartam kérni, és végezni akartam vele. A szabadságomat akartam, de végül úgy alakult, hogy együtt töltöttük a nyarat. Jó volt vele, de valahogy fokozatosan elkezdett múlni a szerelem. Többször is próbáltam elhagyni, de nem igazán akarta engedni. Aztán jött a második baba, jóval kisebb örömmel részemről, de annál nagyobbal az ő részéről. Végre bizonyíthatna, végre jóvátehetné a hibáit. De pár hónapja már ez kimondottan egy se veled, se nélküled kapcsolat lett. Egy-két hétig együtt vagyunk, majd összeveszünk, de 2-4 napra rá kibékülünk. Most valahogy úgy érzem, véglegesnek kellene lennie. Azt mondja szeret, és nem kell más nő neki, de hát mit csináljak, ha pont addigra szerettem ki belőle, amire belém szeretett? Persze szeretem még, de az már nem kimondottan szerelem.

Egyrészt két hónappal a szülés előtt bolond lennék otthagyni, főleg anyagi megfontolásból, és a babának is szüksége van az apjára, másrészt egyre nehezebben viselem a dolgait, hetek óta egy idegroncs vagyok, magányra vágyok, és a legkevésbé sem arra, hogy a baba mellett hozzá is alkalmazkodnom kelljen, éshogy egy orgazmus nélküli életre legyek ítélve, és.. egyszerűen túl sokat vártam rá ahhoz, hogy ne legyen elég jó. Elfáradtam.