Ti is így gondoljátok?

Nap mint nap emberek keresnek meg olyan szerelmi ügyekkel, hogy éppen egy-két hónapja szerelmesek valakibe de halálosan és visszavonhatatlanul… Ilyenkor megkérdezem tőlük, hogy vajon akkor is szeretnék azt az illetőt, ha tudnák, hogy csak öt év múlva lehet az övék?

Olyan, mint a pénzzel. Meg tudod kérdezni bárkitől, hogy “Szeretnél olyan gazdag lenni, hogy megvehess egy jachtot ha kedved tartja, akármilyen házat, sportkocsit?” A válasz mindig: “Persze!” Ilyenkor meg lehet kérdezni: “És dolgoznál öt évig napi 12 órát azért, hogy utána ezeket megkaphasd? Minden nap?” Utána kicsit elnémulnak… Mert nem gondolnak bele, hogy minden, amit szeretnének, áldozattal jár. Az utóbbi időben rájöttem, hogy eleget tanultam már a saját példámon ahhoz, hogy ne akarjak már többet érzelmileg kísérletezni, így aktív megfigyelőként (tehát konkrétan tanácsadóként) veszek részt mások szerelmi ügyeiben, és mindenkit próbálok arra biztatni, hogy ha valóban és tényleg akarnak valakit, akkor igenis vállalják érte a szenvedést. És azért mondom, hogy a szenvedést, mert bár van ez az elcsépelt mondás, hogy “Aki miatt szenvedned kell az nem értékel és nem érdemel meg téged” stb stb, de ezek mind csak az emberi elme gyávaságából adódó gyenge kifogások. Igenis, ha valaki elfoglalja azt a szerepet a szívedben, hogy ha ránézel, úgy érzed, ő egy álom, egy angyal, nem is létezik, ilyen nem lehet, és csak ő mozgat meg… Akármit gondol rólad, megküzdesz érte, és aki ezt nem vállalja, az gyáva. És hogy a küzdelem miért kell? Ezer okból. Például, mert félénk vagy, és nem figyel fel rád. Vagy mert nem az vagy, aki neki kell. Ilyenkor felteszed a kérdést: Ha olyan ember lennék, jól érezném magam a bőrömben? Ha a válasz igen: Go for it. Ha nem: Forget it. Én eddig mindig csak olyan ember által hagytam magam inspirálni, akiért ha fejlődtem, pozitív irányba fejlődtem. Vagy mert van neki más… És??? De az a “más” nem te vagy. És te pedig a főnyeremény vagy.

Hiszen… A szerelem nem arra sarkall, hogy mindig több, jobb legyél? De a több, jobb szenvedéssel jár… Többnek kell lenned, ha majd rájössz, hogy mennyi erőfeszítéssel jár, amikor mindent meg akarsz adni a családodnak, a gyermekeidnek, akik a szemed fényei. Többnek kell lenned, ha felül akarod múlni azt az emberi ösztönt, hogy ne csald meg a feleséged, ha 10 év házasság után (megjegyzem, teljesen természetes és ösztönszerű módon) más nőt is megkívánsz. Vagy fordítva, ha családanyaként más férfi után áhítozol, mert nem egy, hanem nyolc kocka díszeleg a hasán. Többnek kell lenned, amikor először adsz egy hölgynek vörös rózsát. Tapasztaltam: Minden egyes alkalommal hihetetlenül zavarban vagyok. Többnek kellett lenned életed első randevújánál, első csókjánál, első szeretkezésénél, hiszen féltél. De leküzdötted, mert akartad. Mindig felül kell múlnod önmagad, de kérdem én: Ki másért múlt folyamatosan felül magad, ha nem azért, akit minden porcikád kíván? Többet ért talán az első csók, mint az az érzet, hogy a karjaid között tarthatod azt, akit igazán akarsz, azért, mert leküzdötted a félelmeidet? A metódus teljesen ugyanaz!

Rájöttem, hogy az emberek nagy része: Kifogások gyára. Annyi férfit, annyi nőt, vagy annyi fiút és lányt láttam az utóbbi időben, akik igen, szerettek, szenvedélyesen, de nem voltak más a szememben, mint a millió kifogás kreatív gyára… “De elbánt velem.” “De leszar.” “De azt mondta, csak barátként tekint rám.” “De még egyszer nem menne.” “De messze lakik.” “De…” “De…” “De…” Pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy nem képesek kitartani, mert nem szeretnek eléggé. Pedig a szerelem a legnagyobb erő a világon.. . Ezt megmondja a Titok című könyv is. A szerelem hulláma a legerősebb, legintenzívebb rezgés a világon. És tapasztaltam a saját bőrömön is. Amikor a szerelemtől nem tudtam aludni napokig és nem voltam fáradt, amikor a szerelem okozta, hogy nem ettem, mégis gyúrtam mellette, mert nem bírtam nyugodni. Amikor egyik napról a másikra leszoktam a dohányzásról, mert boldog lettem hirtelen. A szellemet nem érdekli a test, egyszerűen kizárja. Amikor folyamatosan rekordokat döntöttem futásban, amikor órák perceknek, vagy percek óráknak tűntek. Amikor nem hittem el, hogy tényleg lehetek olyan, mint Johnny Cash, és vállalhatom, hogy akár évekig kitartok egy pozitív visszajelzés nélkül, mert végtelen a hitem, amikor nem hittem el, hogy lehetek olyan, mint Noah Carter… És egyszer csak azt vettem észre, hogy olyan vagyok, és mégis élek. Mert amíg a remény él bennem, addig én is életben vagyok… Más miért nem képes erre?

Csak arra kérném meg igazán azokat az embereket, akik magukra ismernek, akik ráismernek arra a tényre, hogy hetekig meg akartak halni, meg akarták váltani a világot, azután egy héten belül tovább léptek, hogy Ne… ne használjanak nagy szavakat, mert a kis tettek, a céljaik feladása kevés érzelemre és akaratgyenge személyiségre utal. Ne tegyétek, vagy ha teszitek is; Ha úgy érzitek, hogy megérné, akkor csináljátok végig, hogy olyan irányba vihessük el az emberek világát, ahol nem a felszínesség, hanem a következetesség és a kitartás, önmagunk teljes mértékű felvállalása dominál. Olyan jó lenne látni, ha mindenki küzdene a céljaiért, azután elérné őket, és boldog lenne… És ne kövessétek el ugyanazokat a hülye hibákat hétről hétre, kérlek… Mert sokkal jobb lesz, Nektek is!