Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Összezavarodtam, szerintetek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Összezavarodtam, szerintetek mit csináljak?

Figyelt kérdés

A lényeg az, hogy két fiúba is szerelmes vagyok egyszerre, és fogalmam sincs, mit csináljak.

Szerdán megismerkedtem egy sráccal, akivel meg pár haverjával beültünk egy helyre buli után. Rögtön megkedveltem, tetszik is picit. Viszont mondtam neki, hogy van barátom, hogy tisztában legyen a dolgokkal. Amikor egymás mellett ültünk megsimogattam a lábát, és hagyta, sőt, vissza is mosolygott, szóval én se lehetek közömbös neki. Nem tudom, hogy csak a pia miatt hagyta-e, vagy amúgy is engedte volna, de mindegy. A lényeg, hogy azóta nem bírom kiverni a fejemből.

Viszont a barátommal már 3 és fél éves a kapcsolatom, nem akarnám csak úgy eldobni a bizonytalanba, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán összejönnék-e a másik sráccal, csak tetszik, és sokat gondolok rá. De nem tudom csak úgy ott hagyni a barátom, meg hát szeretem is, csak már nem úgy, mint amikor összejöttünk, elmúlt a lángolás, és most nagyon tetszik valaki más, aki teljesen bizonytalan. Legszívesebben mindkettőjükkel együtt lennék. Ti mit csinálnátok a helyemben? Köszönöm, ha adtok valami tanácsot!

L/24


2013. máj. 4. 19:48
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

hát ez szerintem gáz. mármint hogy ilyeneket csinálsz, amikor van barátod.

de én is örülnék, ha megsimiznéd a lábam.

2013. máj. 4. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Azóta annyi fejlemény történt még, hogy az egyik haverja elhívott jövő hétvégére bulizni.
2013. máj. 4. 19:52
 3/11 anonim ***** válasza:

Az első mondatot olvastam csak el.

Két emberbe nem lehetsz szerelmes.

2013. máj. 4. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Igen, tudom, hogy gáz, de egyszerűen kijött belőlem, nem bírtam visszafogni magam.
2013. máj. 4. 19:53
 5/11 A kérdező kommentje:
Akkor inkább úgy mondom, hogy az egyikbe szerelmes voltam, de elmúlt a lángolás, és csak simán szeretem, a másik meg nagyon tetszik.
2013. máj. 4. 19:56
 6/11 anonim ***** válasza:

Szerintem ez csak fellángolás lesz.

És várd, hogy alakulnak az események, keres-e, vagy érdekled-e, vagy akármi, de míg vársz, meg zajlanak esetleg a történetek, sose hagyd, hogy tettlegességig (értem ezalatt csók, meg miegyéb) történjen, nehogy később megbándd.

Szóval azt mondom, hogy várj egy kis időt, adj időt magadnak, hogy mégis hogy alakulnak az érzéseid, mert szerintem ez fellángolás lesz, és ha esetleg egy kis butaság miatt elhagyod a barátodat, vagyis a biztosat feladod a bizonytalanért, amiből nem is tudni, hogy lesz-e egyáltalán valami, nem érdemes, nehogy aztán megbándd, hogy mégis elhagytad.

2013. máj. 4. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 acelsziv ***** válasza:

Ha a másikat még szeretnéd, akkor nem kezdtél volna ezzel a sráccal. És mostantól még a bűntudat is ott lest mindezért.

Tisztázd magadban a dolgot és hozz meg egy döntést.

2013. máj. 4. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Ja igen, és megint én vagyok. :)

Nem hiszem, hogy szerda óta hipp-hopp szerelmes lettél.

Ilyen nincs, mert nem lehetsz szerelmes egy olyan valakibe, akit nem is ismersz.

Amúgy meg lehet megismernéd, már nem is testzene annyira, mert lehet vannak olyan tulajdonságai, amik nem is szimpatikusak számodra.

Szóval ez így nagyon zsákbamacska.

Szerintem még várj egy kicsit ezzel a döntéssel, és ismerd meg.

Beszélgessetek, chateljetek vagy valami.

De nem hozz elhamarkodott döntést, nehogy megbándd.

2013. máj. 4. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Dugjatok hármasban ^^
2013. máj. 4. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat :)! Mindenképpen várok, hogy alakulnak a dolgok. Azóta nem keresett a srác, szerintem azért, mert tudja, hogy van barátom, úgyhogy várok a következő buliig, akkor majd többet fogok tudni.
2013. máj. 4. 20:10
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!