Fiúkat kérdezném első sorban. Túlreagálom? Van egy srác.

Van egy srác akit 3 éve ismerek és ő a legjobb barátom, de messze lakunk egymástól így általában skipe/cset/telefon-on beszélünk. Persze volt amikor találkoztunk, de ez elég ritka. És most az a helyzet, hogy olyan rég láttuk egymást, hogy én már szinte nem is emlékszem milyen volt vele lenni.

Jóideje újra meg újra szóba hozom neki, hogy talán taliznunk kéne, de ő mindig kihátrál a beszélgetésből ilyenkor általában. Egyáltalán nem hanyagol el és barátként számít is rám. Múltkor részeg volt és felhívott és majdnem elbőgte magát, úgy mondta, hogy szeret, mennyire jó vagyok, és milyen szívesen csinálna velem ezt-azt de nem lehet, mert nem vagyok ott.

Ezután még beszélgettünk egy kicsit erről a taliról és kiderült, hogy ő azért nem jön, mert attól fél nem tudna hogyan megmagyarázni a szüleinek, illetve nem akarja az ő pénzüket költeni "feltűnően". Tulajdonképp arról van szó, hogy még meg sem meri emberelni magát, nem meri a szüleivel beszélni erről, csak mondogatja mindig hogy sajnálja, meg nem lehet, meg minden... Ezután felajánlotta, hogy ha szeretnék, akkor én meglátogathatom. Persze hogy szeretném! Sőt, ha már az elején ezzel kezdi, hogy meghív akkor örömmel ugrok elé. De most folyton az jár a fejemben, hogy azért kell nekem mennem, mert ő ilyen nyámnyila. Ha képes lenne erőfeszítéseket tenni, és nem sikerülne neki, oké. De én azt látom, hogy csak vonogatja a vállát, nem csinál semmit... Miközben majd én, majd én, elmegyek hozzá, majd én kikeresek egy vonatjegy-kalkulátort és számolgatok a jegyzetfüzetemen, majd én keresek diákmunkát, hogy legyen pénzem azért hogy láthassam... Szóval nem bántott meg egyáltalán, csak emiatt kicsit csalódottnak érzem magam.

(nincs titkos szeretője!)