Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátság extrákkal? Hogy oldanátok meg?
Érdekes helyzetbe keveredtem egy 20 éves, magas, mély sötétkék szemű és karakteres arcú fiúval, akiről régóta álmodoztam. A külsőt azért írtam le, mert ebből egyből egy nőcsábász szépfiúnak gondolnátok, de nem az. Kifejezetten okos és megértő, ami meglepő. Egy buliban kezdődött közöttünk, bár akkor csak csók volt, de ettől is bizseregtem, és több kellett ennél. Az illata, mindene annyira álomszerű volt, hogy teljesen elbűvölt, és.. lefeküdtem vele. Aztán megint és megint.. Hétvégéket töltöttem nála, de nem lett kimondva, hogy együtt vagyunk. Nem jártunk közösen sehová, sőt, ha nem volt szex, egyszerűen nem volt kedvem hozzá, viszont nem tudtam lemondani a testi kapcsolatról vele, annyira élveztem. Ez így ment hónapokig, mindketten tudtuk, hogy nem illünk össze, és nem volt szükségem arra, hogy szeressen, elvigyen randizni, stb. Csak szexet akartam tőle. De azt sokat.
Ma pedig elmondta, hogy szeret egy lányt, és szeretne véget vetni ennek, mégsem tudja mit akar, mert össze van zavarodva. Én viszont nem vagyok szerelmes belé, de elképesztő kisugárzása van és emiatt nem tudok és nem is akarok lemondani róla, viszont el kellene engednem.. De nem akarom, sőt, definiálni sem tudom pontosan, mi van köztünk. Viszont ha két napot nem találkozok vele, érzem, hogy hiányzik, de nem tudom, hogy hogyan hiányzik. Csak a teste vagy nem? Én sem értem. Közben a haverja udvarol nekem, aki nagyon aranyos fiú, őtt jobban el tudnám képzelni egy kapcsolatra, de testileg... Nem tudom. Mit tegyek? Hogyan vessek véget ennek? Ti hogy oldanátok meg?
3as! Mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, nem tudtad!?
Kérdező! Ezen mit hogy oldanánk meg? Ha nem szeret téged és te sem őt, akkor jó, volt, szép volt, ennyi volt alapon beletörődnék, hogy vége a dolognak. Szexelni mással is lehet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!