Van itt olyan akit megerőszakoltak? Elmesélnéd?

Ezt olvasgasd, ha annyira tetszik a téma:

[link]

Szia!

Tény, hogy akit megerőszakoltak az nem szívesem mesél a történtekről, mert örül, ha feledni tudja, és egy történetleírás újra felidézné benne azt a kegyetlen napot. Mivel még nem érkezett ide konkrét eseményleírás, így mesélek én, ha elfogadod… bár én végül a tényleges nemi erőszakot elkerültem, de nagyon közel álltam hozzá, így sokszor bennem is feltépi a sebeket, ha szóba kerül.

Előre szólok, hogy történetem elég hosszú lesz.

A történetem egy évre nyúlik vissza, mikor egy nagy létszámú táborban vettem részt. A tábor korok szerinti összetétele meglehetősen vegyes volt, kb. 200-an voltunk (az 1 évestől a 80-ig bezárólag). Én ekkor voltam 16 éves. A tábor 5. éjszakáján a következő történt: Egy 5 fős baráti társaság iszogatott egy asztalnál, az átlagéletkoruk olyan 35 év körül lehetett, mindannyian férfiak... Én ekkor a fűben ültem, és néztem a csillagokat. Kb. 1,5, talán 2 óra telhetett el így. Addigra ezen a társaságon és rajtam kívül mindenki aludni tért. Ekkor odahívott magukhoz az egyik asztalnál ülő férfi.

Mivel mindig is kedveltem a felnőttek társaságát nem volt kérdés, hogy odamegyek-e hozzájuk. Felkeltem a földről, odasétáltam az asztalhoz. Akkor vált számomra világossá, hogy valójában mennyi alkohol fogyott el addig. Leültem közéjük, és baráti beszélgetésbe kezdtünk. Kínáltak alkohollal, de nem fogadtam el.

Percekkel később kértek valami jelentéktelen apróságot a büféből. Visszatértem, de már nem ültem le a székre, inkább odaálltam az egyik 38 éves, erősen dülöngélő férfi mögé, hogy le ne essen a székről. Megfogta a derekamat, gondoltam magamban, hogy csak „kapaszkodik”, mert túl sokat ivott. Magához húzott és megkérdezte, hogy hány éves vagyok…

- 16 éves vagyok – válaszoltam teljes nyugalommal

A helyzet viszont itt kezdett igazán érdekessé, nyugtalanítóvá, kellemetlenné és később félelmetessé válni. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet egy spirituális táborban. Kezét mindaddig a derekamon pihentette, és akkor alig érezhetően, majd gyorsulva közeledett nagy és meleg tenyere a combom felé. Kezét ameddig tudta lecsúsztatta combom külső felén, majd a belső oldalán húzta felfelé. Mozdulatlanul álltam mellette, gondolatok ezrei kavarogtak a fejemben, keresve a kiutat a felmerülő problémából. Száz és száz eset és lehetséges megoldás jutott eszembe másodpercek alatt… mégsem tudtam, mit is tehetnék. Eközben keze visszaért a derekamhoz, és újabb felfedező kalandra indult, ezúttal a nadrágom alá. Ekkor jött egy félelmetes mondat… még ma is határozottan emlékszem a hangra, a hangsúlyra, és arra, amit akkor éreztem. Még most is, ahogy írom görcsbe rándul a gyomrom.

- Jobb lenne kislány, ha ezt odabent a szobámban folytatnánk.

A hideg is kirázott a gondolattól, remegni kezdtem, nem tudtam rá mit reagálni, nem tudtam mi akarok, csak azt, hogy mit NEM.

Nehéz volt kimondani, hogy „történjen, aminek történnie kell”, mert nagyon féltem, mégis rá kellett bíznom magamat a sorsra, és remélni, és hinni… remélni és elhinni, hogy minden rendben lesz, és jókor fogok közbeszólni, hogy sok és mégis kevés, amit megengedek neki. Sok, mert egy 16 éves lánynak ez sok, főleg egy vadidegentől, mégis kevés ahhoz, hogy megtegye, de pont elég arra, hogy kicsit csillapodjanak a vágyai.

Hittem. Mertem hinni a legkilátástalanabb helyzetben is. Bár remegve és könnyek között, de igen… elhittem, hogy képes vagyok elkerülni az elkerülhetetlent.

És most lehet szidni, kibeszélni, beszólni, lepontozni, hogy miért nem menekültem, miért nem kiabáltam, mért nem rúgtam és ütöttem, miért engedtem neki bizonyos fokig a közeledést. Mert visszagondolva, kívülállóként tekintve a dolgokra talán ez lett volna a helyes, és mégsem ezt tettem, mert aki ilyen helyzetbe kerül talán megérzi, hogy mik a következmények. Lehet, hogy gyáva vagyok, de én levegőt is alig mertem venni, nemhogy kiabálni. S mikor egy kicsit kezdett csökkenni a benne rejlő agresszió, beszélgetésbe elegyedtem vele, bár hang is alig jött ki a torkomon, mégis beszélnem kellett, mert ez volt az utolsó utáni mentsváram… beszélni, és meggyőzni, hogy NE…

És, mivel nem tehettem mást, őszintén beszéltem. Elmondtam neki, hogy szűz vagyok, hogy nem érzem magam felkészülve erre, és nem itt, nem vele, és nem ilyen körülmények közt szeretném elveszteni a szüzességem. Mai napig nem tudom, hogy mit értett meg belőle aznap este, viszont azt tudom, hogy a helyesnek ítélt út alapból kudarcra volt ítélve, és ha azt választom ma talán nem lennék itt. Sokan, akik azt az utat választják nem élik túl, vagy megerőszakolják őket, és én sem álltam tőle messze, de a végsőkig kitartottam.

Ma itt vagyok, és ennek talán így kellett lennie.

Tisztában vagyok vele, hogy veszélyes helyzetbe kerültem, hogy nem sok híja volt a nagyobb bajnak, mégis örülök, hogy én lehettem ott. Annyiszor belegondoltam, és megköszöntem már a sorsnak, hogy nem egy nálam fiatalabb lányt küldött oda helyettem. Sok mindent megtanultam akkor. Megtanultam hinni magamban, és abban, hogy még a legnagyobb bajból is van kiút, és én erre mind képes vagyok. Egy mondattól és egy érintéstől viszont még mindig végigfut a hátamon a hideg és akárhányszor is hallom újra meg újra átélem azt az éjszakát, talán életem végéig. Ez a mondat a „Jobb lenne kislány, ha ezt odabent a szobámban folytatnánk„

Tehát bármennyire is úgy tűnik egy kívülállónak, mégsem múlt el nyomtalanul az az éjszaka. Talán szerencsésebb vagyok, mint azok a lányok, akiket ténylegesen megerőszakoltak, mert el tudtam fogadni a helyzetet, mindezek ellenére még most is sokszor görcsbe rándul a gyomrom és elfog a pánik, ha valaki úgy ér hozzám, mint ő, aznap éjjel…

Tehát tévhit, hogy csak a feltűnő lányokkal erőszakoskodnak, hiszen nem voltam buliban, nem voltam részeg, nem öltöztem ki, és nem tettem ki a „kirakatot”, sőt még nagyobb feltűnést sem keltettem, csak egy mindennapi lány voltam a sok közül.

Nah, ez az én kis történetem…

Köszönöm annak, aki végigolvasta!

17/L

Szia!

Megeshet, hogy olvastad már máshol. Kb 3 helyre van felrakva, mindhárom hely egy-egy blog. Kettő saját tulajdon, sajnos eléggé feledésbe merült már, és egy másik, mások által szerkesztett, hasonló témájú oldal.

Hihetetlen, de igaz. Nem internetről szedtem, hanem személyes élmény… (ha gondolod írj egy e-mailt, és szívesen mesélek részleteket, ha nem hiszed…)

17/L