Mit tennétek a helyemben? Tanácstalan vagyok!

Meglehetősen nehéz gyermekkorom volt. Franciaországban születtem, apám francia.

5 évesen kerültem ide,amikor a szüleim úgy döntöttek elhagyják Franciaországot. Minden nyáron kimentünk 2 hónapra, rokonokhoz, tanultam a nyelvet, hogy folyékonyan beszélhessem.

12 éves voltam, amikor megláttam anyámat egy másik férfival. Ugyan még kislány voltam,későn is értem, nem is teljesen értettem, mi folyt köztük, de mély nyomot hagyott bennem.

Fokozatosan romlott a viszonyom anyámmal az évek múlásával.Ráadásul mindig apás voltam.És egyke. Senkivel nem tudtam megbeszélni a gondjaimat, zárkózott voltam, nehezen nyitottam mások felé, és barátok nélkül voltam.Három év múlva apáék elváltak, és apám visszament Franciaországba. A gyermekfelügyeletet anya nyerte. Bennem egy világ omlott össze, nem szerettem volna anyával élni, és legszívesebben rohantam volna apához.

De jött az első szerelem az életemben, és már volt kivel megbeszélni a gondjaimat, és könnyebben éltem együtt anyával. Apámmal persze mindennapos kapcsolatban vagyok azóta is. Két hónapja betöltöttem a 18-at. Apám egy repjeggyel lepett meg. Találkoztunk, és felajánlotta, hogy kiköltözhetek hozzá, ha szeretnék.

Teljesen tanácstalan vagyok.

Most itt van egy szerelem, ami 2 éve tart, és megtörtént az, amire mindig vártam. Végre apával élhetnék egy gyönyörű városban.

Anyát, nem mondom hogy minden lelkiismeretfurdalás nélkül, de itt hagynám. Hálás vagyok neki, mert felnevelt,és mert az anyám, de szinte a napi hogy vagy, mit eszel kérdéseken kívül nem beszélünk semmit. Hetente váltogatja a partnereit, és nem szeretnék ebben sok év múlva rá hasonlítani.

Mit tegyek, menjek ki, és kezdjek egy teljesen új életet, új szerelemmel, és új mindennel, vagy csak azért maradjak itt, mert itt van a két éves kapcsolatom? Lehet hogy sok mindenkinek nem tűnik majd akkora problémának, de engem már csak a gondolat is megvisel. Köszönöm a válaszokat előre is!