Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez szerelem vagy barátság?
Egyik barátnőmet nagyon kicsi korom óta ismerem.Osztálytársak voltunk majd a mellettük lévő utcába költöztünk.8.ba erős érzelmi kötelék alakult ki köztünk gimibe is jóba voltunk,de aztán ő gyökerestül megváltozott.Elkezdett gonosz módon viseledni,bandázott,füvezett stb.Én meg zárkozottá váltam.Nagyon erősen kötődtem hozzá,mindent megtudtam vele beszélni(lelki társam volt),sokszor mondtam neki,h szeretem,de ő többször gonosz dolgokat tett velem majd abba maradt a barátság.
Utána annyira haragudtam rá,hogy bosszút álltam rajta anyira rosszul esett, rengeteget álmodtam róla,rengeteget gondoltam rá,sokat beszéltem róla nagyon hiányzott,bármit megtettem volna érte,sokat sírtam utána.Többször is küldtem neki néha napján sms-t,de ő röviden visszí írt és lerázott magáról.
De tudtam,h még valaha látni fogom nagyon szerettem volna Őt újra látni.Ez volt az egyik nagy álmom.
Majd pár évre rá pont idén nyáron rá írtam facen és hamarosan taliztunk.Részben csalódás,részben öröm volt.Úgy tünt,h én neki nem vagyok olyan fontos csak egy ismerős a sok közül...Aztán pár hétig minden héten taliztunk.Volt amikor azt éreztem,h annyira fontos,h bármit fel adnék érte csak,hogy vele lehessek,vele szeretnék akár együtt lakni.Már majdnem megtettem egy hatalmas nagy dolgot miatta.A lényeg az,h sokat együtt lehessünk.Aztán elmentünk bulizni (berugtunk) én állandóan ölelgettem,puszilgattam,azt mondtam,h szeretem(szájon is akartam,de ő ezt nem tudta) ő pedig lerázott magáról.Majd pár napra rá közölte,h nincs kedve talizni,cinikus volt így abba maradt megint a kapcsolat.
Aztán kb.2 hónapra rá írtam kedvesen,udvariasan, h mi van vele ő bunkó stílusban le rázott magáról így hagytam.Napi szinten nézem őt fb-n,sokat gondolok rá,ha arról lenne szó,h vele lehessek össze jönnék vele,nem tudom évek óta kiverni a fejemből,nem tudom elképzelni azt,h teljesen nélküle éljek.Voltam már szerelmes lányba amiről ő tudott,de ezt a dolgot nem tudom hová tenni...
Többen mondják,hogy gyorsan felejtsem el keressek mást,de számomra minden ismerős,barát egy érték nem tudom elfelejteni és mással pótolni. Most is nagyon hiányzik.Egyébként nagyon kevés barátnőm van,nem vagyok egy társasági típus vele szemben.
Ez szerelem,vagy nagyon erős baráti szeretet?
13-as válaszoló
Köszönöm szépen! :)
Reagálnék: "Szerinten homoszexuális emberek többsége átél egy hierarchikus kapcsolatot olyan emberekkel, akik nem találják a helyüket, és ezért (gyakran rejtett homoszexualitásuk ellenére) kihasználják egy hozzájuk közel álló ember ragaszkodását, hogy rajtuk hatalmaskodjanak."Ezt nem igazán értem! Én nem vagyok leszbikus,de tény h voltak ügyeim.Én nem uralkodok rajta,nem uralom le és én ragaszkodom hozzá nem pedig Ő így ezt nem értem miért írtad. :O
"Egyébként nagyszerű, hogy képes vagy feltétel nélkül szeretni, de ne felejtsd el, hogy egy kapcsolathoz, legyen az akár szimpla barátság, két ember kell."
Köszönöm:) és igen tom h kettő kell... :(
A válaszíró 75%-ban hasznos válaszokat ad.
# 13/13 ma 22:35 Privát üzenet Szerinted
15-ös válaszoló:
Én se értek mindent amít írtál.No mindegy.Igen a kérdés az volt,h szerelmes vagyok-e belé,vagy szimplán barátilag kötődöm hozzá...
Szerintem szerelmes vagy! Csak el kell olvasni figyelmesen amit írtál...végig róla beszélsz szebbnél szebb szavakkal, még akkor is ha nagyon megbántott.
Ismerős helyzet.
Jó lenne ha tudnál vele beszélgetni, azt elmondani amit itt leírtál. Ha nem is személyesen akkor fb-on.
24/L (leszbikus)
17-es válaszoló:Köszönöm! :) De a helyzet az,h tényleg rengeteg gonosz dolgot megtett velem szemben egy ilyen embert elfelejteni kéne(az agyam tudja)nem megbeszélni vele...
Amúgy pedig sok közös ismerősünk van és csak kiröhögne engem,vagy bunkó lenne,nekem lenne iszonyat kellemetlen...többször kifejeztem már barátilag,h mennyire szeretem,de akor mindig is gonosz viselkedés volt a reakció..
elfelejteni kéne,de nem tom hogyan,ha évek alatt nem sikerült...
17-es vagyok.
Felejtés: Ismerkedj. Vannak leszbikus szórakozóhelyek, házibulik, vagy esetleg leszbikus társkereső oldalak.
Nekem anno pont ez segített. eltereltem a figyelmemet róla, megismertem egy lányt s kis idő múlva azt vettem észre, hogy nem is gondoltam arra a csajra, leginkább arra a lányra akit sikerült megismernem.
Mikor sikerült elfelejtenem, vagyis inkább nem szeretnem, akkor gondolkodtam normális fejjel, hogy "Te jó Isten, ezt a lányt tudtam szeretni?"
Tudom hogy mennyire nehéz azt elfelejteni aki sokat jelent számunkra, de szerintem ez az egyetlen megoldás.
Úgy veszem ki a szavaidból, hogy Te mindent megteszel a barátságotok érdekébe...de Ő nem! S az a baj, hogy ezt már nem hívják barátságnak.
Én sok sikert kívánok Neked!
24/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!