Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megbocsájtható amit tettem?
múltkor találkoztam egy lánnyal
nem tudom hogy történt de le is feküdtünk, meggondolatlanság volt
én voltam neki a második, nem olyan fajta lány
több óra heves csókolózás után történt, nem csodálom, hogy így történt
mindegy
utána közölte, hogy folytassuk barátilag
és összejött a volt barátjával, akivel amúgy szünetet tartott.
én ezt nem tudtam elviselni, ezért megszakítottam vele a kapcsolatot, bár kérte, hogy folytassuk barátilag....
letöröltem és közöltem vele, hogy soha többet nem akarok róla hallani
még rámírt könyörögve, bocsánatot kért, azt írta megérti hogy így érzek és sajnálja
de.
itt jön a kib.szás
a facebook valamiért letiltott az ismerős bejelölésről egy hétig, és nem tudtam neki válaszolni sem mivel nem ismerős és erről is le lettem tiltva.
szóval egy hete nem tudtam vele beszélni és annyira sajnálom
mert én nem vagyok ilyen
és szerintem teljesen összetörtem szegényt ezzel.
felhívni sem tudom, mert nem tudtam feltölteni a telefonom, jelenleg a pénzemre várok
2 nap múlva tudom bejelölni.
szerintetek megbocsájtható amit tettem? Szóba fog még velem állni? egy hetet csak kibír, vagy már összetörtem a lelkét?
Nagyon érzékeny lány és iszonyatosan sajnálom.... szerintem kikészült szegény és én nem akartam neki rosszat okozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!