Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Fiúk, ez már túl nyomulós lenne?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fiúk, ez már túl nyomulós lenne?

Figyelt kérdés

Az egyik osztálytársam tetszik nekem, és szerintem én sem vagyok neki közömbös. Többször megérintett már, sokszor néz az órákon, szünetekben, mindig kedvesen szól hozzám meg amikor rám néz akkor olyan aranyos, csodálkozós arcot vág. Egyszer szólított már úgy, hogy "E. drága" (E helyett a nevem mondta, csak ide nem akarom kiírni). Az nyomulós lenne, ha én is, mikor hozzászólok vagy kérek/kérdezek tőle valamit, akkor úgy mondom neki, hogy "B. drága"? (A B helyett a nevét)

Fiúk, ti ilyen esetben reagálnátok rá valamit? Egyébként tegnap történt, hogy kihívott egyik órán a tanár felelni, és ez a fiú végig a padon támaszkodva, azzal a csodálkozós arckifejezésével végig engem nézett. Véletlen odapillantottam rá, meg aztán mondta a barátnőm is, hogy végig nézett. Rajtam kívül felelt még 2 lány, de rájuk sem nézett, ekkor mással foglalkozott.


2013. jan. 24. 16:37
 1/8 anonim válasza:
szerintem nagyon tetszel neki
2013. jan. 24. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Szerintem az is jó ötlet, hogy ha adsz neki valamit, mondjuk egy tollat, akkor "véletlenül" megérinted. Vagy kérsz tőle egy tollat és amikor adja, akkor hozzáérsz, mosolyogsz és a szemébe nézel. Ha ezek után sem fog kezdeményezni, akkor jobb, ha hagyod, mert akkor töketlen még eléggé.
2013. jan. 24. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim válasza:
mi ebbe a nyomulás?
2013. jan. 24. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Te micsinàlsz ha felel valaki ujazod magad?
2013. jan. 24. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

azért már majdnem tátott szájjal nem szoktam bámulni

köszi a többieknek!!

2013. jan. 24. 16:54
 6/8 anonim ***** válasza:
Az, hogy visszabókolsz, inkább egy ironikus célzás lenne arra, hogy ledrágázott téged, szerintem lazán megtehetnéd. És aranyos, hogy így számolgatod a jeleket, minden szerelmes tinilány örök ismertetőjele :)
2013. jan. 24. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Szerintem is tetszel neki!
2013. jan. 26. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:
Hány éves vagy ? :) tuti h bejössz a fiúnak ! ;)
2013. jan. 26. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!