Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit éreztek ha szerelmesek vagytok?
Ami kívülről látszik az az, hogy folyton vigyorgok. Megyek az utcán, ülök a metrón, eszembe jut valamiről és már mosolygok is. A másik, hogy állítólag nagyon csillog a szemem (párom mondta, hogy a randikon mindig nehezére esett koncentrálni,mert elveszett a szememben :)).
Amit érzek, azt nehéz leírni... Amikor vele vagyok, lebegek, olyan mintha nem hatna rám a gravitáció. Vele minden a helyére kerül, minden értelmet nyer. Az időérzékemet teljesen elvesztem én is. Amikor randiztunk, és már elindultam az adott helyszínre, olyankor néha alig kaptam levegőt, annyira izgultam. Csak vele akarok lenni, minden apróságról eszembe jut (párom úgy fogalmazott, hogy már nincsenek hétköznapi dolgok az életében, mert mindenről eszébe jutok, és így az már nem hétköznapi :)).
Ha mellette aludhatok el, akkor megszáll a béke és a nyugalom, pár perc után már teljesen egy ritmusra lélegzünk.
Ahogy becsukom mögötte az ajtót, elkezd hiányozni.
24N
3 éve vagyok együtt a barátommal, szóval valamennyire már "beleszoktam" a szerelem érzésébe. Olyan, mintha minden békés lenne, harmóniában vagyok magammal, boldog vagyok és mosolygós. Érzem, hogy szeretve vagyok.
Aztán van, amikor valahogy "kizökkenek" ebből a harmónikus szerelmi állapotból, és teljesen fellángolok. Ilyenkor csomó van a gyomromban, és szinte sírni tudnék csak azért, hogy hozzáérjessek vagy megcsókolhassam. Ilyenkor mintha az egekben lenne a vérnyomásom, és teljesen fel vagyok "spannolva" (hozzátenném, hogy ez nem arra jellemző, amikor szexuálisan vagyok felfűtve, a 2 független egymástól).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!