Mihez kezdhetnék ezzel a furcsa kettősséggel, amit érzek? Más is van így?

Te mint nő, én mint férfi vagyok tökéletesen így ezzel. Belül mélyen annyira imádnék már egy nőt, de mégis a párkapcsolat gondolata, az elkötelezettség gondolata, hogy valami komoly is kaforrhat belőle, az elriaszt. Egyszerűen az az indok, hogy nem vagy párkapcsolatpárti, csak ösztönösen igényled a törődést oda vissza, a gyengédséget, az intimitást és a romantikus összebújásokat. De ha már tenni kéne, akkor leblokkolsz, meg érzed azt is,hogy valami ostobaságon kiakadna a viszony mindig, és sok kínos élethelyzet bukkanna fel. Ennek meg valószínű, hogy az önbizalomhiányos, enyhén/súlyosan beteg elméd az oka. A lényeget írom le: TE KÉPTELEN VAGY A PÁRKAPCSOLATRA! felejtsd el, zárkózz be, és légy remete!! Mert ez való neked. De nem végleg kell lehúznod a rolót. Csak ameddig nem vagy jóban magaddal, amíg nem érkezik meg az önbizalmad, életkedved illetve fejben ha végiggondolod és úgy érzed, te képes vagy rá végre, akkor teljes emberként fogsz tudni élni. Ameddig nem jutsz el belül erre a szintre, ami bas-zott nehéz, addig csak vergődsz mint egy partravetett hal. Elég rossz érzés.

A másik ok meg hogy nem bízol a másikban eléggé, lehet hogy túl gyanakvó vagy, írom ezt arra, ha ezek a tagok akik bepróbálkoztak nálad mind a személyiségük miatt véreztek ki nálad, mert lehet hogy nem kéne elsőre ítélni. Vannak olyan emberek, akik alapvetően bunkóbbik énjüket szeretik villogtatni, de mégis belül nagyonis tudnak szeretni, ragaszkodni a barátnőjükhöz! Vannak halkszavú emberek, akik nem a beszéd, hanem a tettek emberei, lehet hogy elsőre unalmasnak tűnnek, de lehet,hogy a szexben meg igazi bűvészekké válnak! Sokan már eleve az ostoba ilyen olyan előítéletek miatt elfordítják a fejüket olyanoktól, akik egyébként összképben esélyesek volnának mégis.