Erőszakoskodott már veled férfi?

Igen erőszakoskodott már velem férfi… tavaly nyáron egy táborban, akkor voltam 16 éves. Egy este többet ivott a kelleténél és 38 éves kora ellenére egy nála 22 évvel fiatalabb lányt kívánt meg. Nyilvánvalóan nem csak beszélgetésre vágyott, hanem komoly testi kapcsolatra, ugyanis ezt a tudtomra is adta mind a szavaival, mind a tetteivel. Elvitt egy épület mellé, megcsavarta a karom és nekivágott a falnak. Mikor kihalásztam a kezét a bugyimból közölte velem, hogy le akar fektetni. Egyedül voltam egy 38 éves, kanos, izmos, 2 méter magas pasival, akiről tudtam, hogy bármit megtehet velem, amit csak akar, és nincs menekülési utam. Nem tehettem semmit, mert nem lehetett kiszámítani. Nehéz volt kimondani, hogy „történjen, aminek történnie kell”, mert nagyon féltem, mégis rá kellett bíznom magamat a sorsra, és remélni, és hinni… remélni és elhinni, hogy minden rendben lesz, és jókor fogok közbeszólni, hogy sok és mégis kevés, amit megengedek neki. Sok, mert egy 16 éves lánynak ez sok, főleg egy vadidegentől, mégis kevés ahhoz, hogy megtegye, de pont elég arra, hogy kicsit csillapodjanak a vágyai.

Hittem. Mertem hinni a legkilátástalanabb helyzetben is. Bár remegve és könnyek között, de igen… elhittem, hogy képes vagyok elkerülni az elkerülhetetlent.

És most lehet szidni, kibeszélni, beszólni, lepontozni, hogy miért nem menekültem, miért nem kiabáltam, mért nem rúgtam és ütöttem, miért engedtem neki bizonyos fokig a közeledést. Mert visszagondolva, kívülállóként tekintve a dolgokra talán ez lett volna a helyes, és mégsem ezt tettem, mert aki ilyen helyzetbe kerül talán megérzi, hogy mik a következmények. Lehet, hogy gyáva vagyok, de én levegőt is alig mertem venni, nemhogy kiabálni. S mikor egy kicsit kezdett csökkenni a benne rejlő agresszió, beszélgetésbe elegyedtem vele, bár hang is alig jött ki a torkomon, mégis beszélnem kellett, mert ez volt az utolsó utáni mentsváram… beszélni, és meggyőzni, hogy NE…

És, mivel nem tehettem mást, őszintén beszéltem. Elmondtam neki, hogy szűz vagyok, hogy nem érzem magam felkészülve erre, és nem itt, nem vele, és nem ilyen körülmények közt szeretném elveszteni a szüzességem. Mai napig nem tudom, hogy mit értett meg belőle aznap este, viszont azt tudom, hogy a helyesnek ítélt út alapból kudarcra volt ítélve, és ha azt választom ma talán nem lennék itt. Sokan, akik azt az utat választják nem élik túl, vagy megerőszakolják őket, és én sem álltam tőle messze, de a végsőkig kitartottam.

Ma itt vagyok, és ennek talán így kellett lennie.