Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi történhetett?

Figyelt kérdés
Most éppen új iskolába vok és elkezdett velem egy fiú csetelni. Először nem tetszett. Aztán, ahogy egy csomó titkát elmondta nekem meg minden beleszerettem. Aztán nagy nehezen ezt elmondtam neki tegnap. Először kerültük egymást, aztán most már nem is tetszik meg semmit nem érzek úgy iránta mint az előző napokban. Ugyanolyan, mint az első napon. Talán segít az, h a barátnőm közben rosszakat mondott róla, de engem nem érdekelt egyáltalán,amit dumált, de lehet az is, h ez hatott így. 11/L

2012. okt. 10. 16:48
 1/5 A kérdező kommentje:

Amikor kérdeztem, h ő szerelmes-e belém azt mondta, h csak picit.

Most mert szégyellem előle az egészet azt hazudom neki, h csak ugrattam.

Szeretnék ettől függetlenül a haverja lenni,mert am tök jó fej.

A barátnőm járt vele (ő mondott rosszakat róla) és ő azt akarta, h járjunk a sráccal és rá is írt.

2012. okt. 10. 16:52
 2/5 anonim válasza:

az ész meg áll, 11 évesen ilyenen töröd a fejed?

a barátnpd járt vele?

komolyan mondom a mai fiatalság már nagyon érettnek érzi magát!

azt sem tudjátok még hogy mi a szerelem , hogy mi a fájdalom.. stb máh

2012. okt. 20. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim válasza:
bocs a helyesírásért de ez a kérdés nagyon ki akasztott, és telefonról csak gyorsan leírtam a véleményem! előző vagyok , barátnőd*
2012. okt. 20. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Igazából nem csodálom, h kiakattál... csak nekem biztos más szerelmi életem volt, mint a többi kortársamnak.
2012. okt. 21. 12:58
 5/5 A kérdező kommentje:
Am igen járt vele a barátnőm 6 napot.
2012. okt. 21. 13:02

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!