Hogy lehetne a sok itt kesergő fiút megváltoztatni? Szerintetek mit lehetne tenni hogy ne legyen ennyi keserű férfi?

ahelyett,hogy örülnének neki,hogy tetszenek valakinek még gonoszkodnak is vele

néha ezt kívánom bár meleg lennék,sokkal egyszerűbb lenne az életem

Az én észrevételeim a témával kapcsolatban (25F, én is átmentem ezen a "kesergő" időszakon, és mégis most már boldog párkapcsolatban élek, így tudom, hogy milyen érzés ez a kesergés, és mégis legalább meg tudom mutatni, hogy egy ronda, alacsony, kövér és teljesen önbizalomhiányos pasi is találhat magának párt.)

A lányok sokszor túlságosan elutasítóak. Ha azonnal nem jön be a pasi, többnyire esélyt sem adnak, hanem élből elutasítják. Az egyik, hogy nem válaszoltok, levegőnek nézitek azt a pasit, aki megpróbál úrrá lenni saját félelmein és megpróbálja megismerni a lányt. Nem megy ez mindenkinek olyan természetesen, és olyan, aki már sokat csalódott, és már teljesen romokban az önértékelése, az igenis fél az újabb kudarctól.

Az egyik talán egy alap emberi elvárás lenne, hogy ha valaki köszön, annak visszaköszönök. Ha valaki levelet ír neten, annak visszaírok, legalább olyan stílusban, ahogy azt a levelet megfogalmazták. Sőt, egyáltalán visszaírok. Én elhiszem, hogy kaptok olyan leveleket is, amitől égnek áll a hajatok, mert az illető bunkó stílusban ír, de aki próbál egy normális levelet írni, annak miért nem jár egy normális válasz? Sokszor válasz sem jön, ha meg igen, többnyire igen durván, lekezelően bántó stílusban. Sőt, kedves lányok, néha igencsak érveltek az ellen, hogy nem a külső számít, mégis több levél érkezett vissza hozzám, mikor nem volt rólam kép (nyilván ilyenkor nem tudtok azonnal elítélni a külső alapján, és talán a kíváncsiság miatt visszaírtok).

Élőben már nem lehet ezt megjátszani sajnos, ott szemtől szembe kell próbálkozni, és ennek meg is van az eredménye. Még keményebb, sokszor porig alázó elutasítások, levegőnek nézés. Sőt, a kevésbé jóképű fiúk sokszor válnak nevetség tárgyává is. (Én tudom, hogy azzá váltam legalább egyszer)

De ugye az éremnek mindig két oldala van, szóval igen, én belátom, hogy sok mindent máshogy kellett volna csinálnom még akkor, amikor az aktív párkeresési periódusom tartott. Többször volt, hogy már úgy kezdtem, hogy én már legbelül eldöntöttem, hogy én úgysem fogok kelleni, szóval eleve esélytelennek tartottam magam, és be is jött. Itt nem az önbizalomról van szó (az a mai napig nincsen), inkább meg kell tanulni reménykedni. Túl kell lépni a sikertelenségeken, és minden újabb próbát úgy kell megkezdeni, hogy nem érdekel, hány elutasítás volt már. Motiváció is kell, és apróbb célok, amiket teljesíteni lehet. És azt is tudom már, hogy nem szabad túlságosan görcsölni, és minden egyes nőnemű lényben potenciális partnert látni.

Bocsánat, hogy ilyen hosszúra nyúltam.

Én egyszerűen kitiltanám innen őket.

Nem azért jövök ide a szex témakörbe, hogy életunt huszonévesek kesergéseit olvassam!