Szerintetek aki mozgássérülttel jár (nem kerekesszékesre gondolok, hanem pl. végtaghiány) az valamilyen szinten "irgalmasnővérnek" érzi magát?

Nem feltétlenül. Ahogy én sem éreztem magam annak, mert volt látássérült párom.

Igaz, anyám ott pattogott, hogy jaaaj, szegényke, biztos helyette kell majd megcsinálni dolgokat... Hát, nem.

Az irgalmas nővérek ugyebár azok, akik beteggondozó különítményként élnek. Én elsősorban embernek érzem a másik felet, saját magamat is, neki is van valami állapota, nekem is, ennyi. Ha szüksége van a páromnak valamire, és éppen én vagyok az, aki mellette van, akkor segítek, de nálam ez olyan természetes folyamat, ráadásul oda-vissza (nekem pl. állandó gyógyszeres kezelésre van szükségem, heti egy tű - és magamnak nem merem beadni), hogy fel sem merül, hogy "irgalmasnővér" legyek. Segítünk egymásnak, együtt élünk, együtt oldunk meg dolgokat, ha X nem tudja, akkor Y besegít, ha Y nem tudja, akkor X segít be, kiegészítjük egymást, nem megszánva a másik felet, karitatív szervezetként vagyunk. :DDD

Szerintem, ha valaki annak érzi magát, akkor az már rég nem "jár" az illetővel, az nem párkapcsolat stb. - csak valami "hááát szegééényke, egyedül lenne, ha nem lennék itt" hülyeség. :/

Bocs, ha kicsit kuszán fejezem ki magam, szóóóval hm, ja.

attól függ, mennyi mindene hiányzik.

de egy ujjperce, abban nincs semmi különleges, max. nem lesz már zeneművész, ez van.

láb kar, vagy térd alatti amputált még elmegy, azzal sajnálat nélkül tudnék lenni aki önellátó.

de eleve nem jönnék össze azzal akinek se keze, se lába, szóval szóba sem jönne ilyen hogy "irgalmasnővért" játszanék.

tegyük hozzá, hogy ez lesz a szakmám egyébként, szóval a napom nagyrészében ápolok embereket, otthon nem bírnék mégegyet.

Volt egy combamputált barátnőm, és teljesen ellátta magát.

Persze, nagyon furcsa volt elöször látni műláb nélkül.

De nagyon kedves és szexi lány.