Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek tetszem neki? Mit tegyek?
14 éves vagyok, ő 16. Mikor hatodikba jártam, ő pedig nyolcba, akkor udvarolt nekem. Olyanokat mondott hogy szépek a szemeim, meg hogy gyönyörű vagyok, és hogy mindig csinos. De közben ezeket más lánynak is mondogatta. De nem érdekelt, sajnos megtetszett. Ez két éve történt. Most unokatesóm össze akar hozni az osztálytársával, akinek tetszem. Sokat beszéltünk facebookon. A második nap azt mondta hogy nagyon tetszem neki, én pedig mondtam hogy ő sem rossz... utána mondta hogy ebből lehetne több is mint barátság, én pedig rávágtam hogy igen. Aztán a negyedik nap már azt mondta hogy szeret, és mivel találkozásunk előtt volt (már egyszer találkoztunk akkor) azt is mondta hogy reméli jó sokat tudunk majd beszélni. Amikor találkoztunk talán még nem is köszönt. Én csak meséltem neki, ő pedig nem mondott semmit, szószerint... Inkább hazajöttem mert nagyon nagy volt a csend. Csak facen nagy a szája. És ott is túl gyors... legalábbis nekem. Szóval amíg ezzel a fiúval kavartam, akivel egyébként már 1-2 hete nem beszéltem sem élőben, sem facen, mert nem jött és nincs is fent... Amíg vele voltam, addig elfelejtettem a másik fiút. De ahogy valamelyik nap találkoztunk és újra elkezdte mondogatni hogy hozom a formám, meg hogy szép vagyok, azt hiszem újra megtetszett.. Nem tudom hogy menne-e azzal a fiúval, úgy hogy közben más tetszik.. :(( Szerintetek mit tegyek hogy ne sértsem meg??
Az udvarlós fiú 16 éves, nem akarok lealacsonyító szavakat mondani, de félcigány. De nagyon tetszik nekem mind külsőre és mind belsőre. Nem olyan mint a többi.. 4-5 éve 5-ös tanuló, és komoly tervei vannak a jövőre nézve. Szerintetek most mit tegyek?? És tetszem neki?? :$ Kérlek segítsetek... tudom hogy rosszul csináltam. De segítsetek nekem!! Köszönöm a válaszokat!! (:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!