Mitől lehet, hogy valahogy elképzelhetetlennek tűnik az, h boldog vagyok?

Nem vagyok depressziós, nem erről van szó. Csak valahogy amennyire magától értetődő nekem mások boldogsága, annyira nem tudom elképzelni magamat, hogy boldog vagyok valaki mellett... Nem voltam még szerelmes és kapcsolatom is még csak egy volt (17 évesen, 1 hónapig se, nulla csókkal). De semmi para ezzel, nem siettetek semmit, nem sajnáltatom magam és nem látom ezt problémásnak, úgy gondolom, egyszer úgyis nekem is összejön. Csak annyi a gond, h amikor így belegondolok, h milyen is egy kapcsolat... annyira fura elgondolni, mert én nem vagyok az az érzelmes, szerelmes fajta, aki odavan a másikért, fogja a kezét és nyilvánosan vállalja, h boldog Ő mellette. Szóval ez olyan, hogy el se tudom képzelni, hogy én egyszer tényleg majd komolyan járok valakivel és szeret engem és szeretni fogom. Ez nagyon nagy baj? Mert eddig mindig mielőtt összejött volna a dolog, vagy miatta, vagy miattam mégse jött össze. Volt, akinek én magam mondtam meg az elején félig viccelődve, h "jól gondold meg, kivel kezdesz, mert sok gond lesz velem és a végén a pokolba fogsz kívánni". Szóval attól, h el se tudom képzelni, milyen lehet boldognak lenni, lehetek még az? Durva ez a defekt?

20/L