Mi a baj? Vagy hogy verjem ki a fejemből?

Kezdem azzal, hogy 13 éves lány vagyok. Tavaly nagyon megtetszett egy fiú az osztályból. Azaz addig is tetszett, de tavaly már kezdtem többet érezni iránta. Én amúgy egy csendes lány vagyok, de az egyik barátnőm kezd közvetlenebbé tenni, amivel nem lenne semmi bajom, ha nem kezdenék rá hasonlítani abból a szempontból hogy ami a szívén, az a száján... És hát nem mondom hogy kényszerített, de rávett hogy beszéljek a fiúval. Itt romlott el minden, ugyanis órákon át néztem őt, aki arra várt hogy megszólaljak, de nem jött ki egy hang se a számon. És én csak néztem, aztán egyből kezdtem érezni, hogy itt valami nem lesz rendben. És megszólalt ő. Megkért hogy mondjam már el, hogy mi van. És akkor gyorsan elmakogtam az egyszerűbb verziót : "Tetszel". Innentől kezdve megváltozott az életem. Ő ugyanis azt mondta hogy próbáljuk meg, lássuk mi sül ki belőle. Elmondhatatlanul örültem, egészen addig, amíg többen is nem kezdték azt mondani hogy mindent szánlomból mondott. Próbáltam vele ezt megbeszélni, de ő elmenekült. Nem pont így, de mindig elfordult ahogy közeledtem, és soha nem szólalt meg, mindig én beszéltem a nagy bátor...(egyáltalán nem vagyok az). És lenne mit meséljek, de fölösleges. Lényeg hogy egy kerek esztendeje két értelmes párbeszédünk nem volt. Az én szívem csak úgy darabokba hullott. Először azt hiszem csak a szégyen volt a probléma, de aztán kezdtem érezni a dolgokat a szívem mélyén. És tudom, hogy felnőtt szemmel ez csak amolyan "gyerek szerelem", de akkor egy felnőtt sem tudja, hogy mit érzek, és akkor köszi olyan komik nem kellenek. Mert lassan 1 éve ezen kattogok, és ami nagyon különleges, a szüleim nem tudnak semmiről. Azaz pontosabban csak átlagos hozzászólasuk, hogy gyerek vagyok és eltúlzom... Na a valódi kérdés nagyon egyszerű : MI VAAN? Mert nem hinném, hogy bebeszélem magamnak...Vagy mégis?