Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek lehet közös jövője egy 19 éves lánynak és egy 46 éves férfinak?
Hirtelen azt vágnám rá, hogy felejtsd el. De megtanultam, hogy az élet nem fekete és fehér. Vagyis nem ilyen egyszerű.
Egyet tudok mondani: túl gyorsan ne ugorj bele hülyeségbe. Várj! Még ha sürget is, hogy "neki nincs ideje várni", te akkor is várj. És ez nem csak azokra vonatkozik, akik közt sok a korkülönbség, hanem alapba minden kapcsolatra. Én azt mondom, hogy másfél-két évet érdemes várni (ismerkedni, járni, randizni) amíg az ember végleg elköteleződik.
Tapasztalatom is van: Még 6 éve ezelőtt egy rendezvény alkalmával találkoztam egy férfival. Meglátott engem, odajött, leszólított, és elkezdtünk beszélgetni. Nagyon fiatalos volt, én olyan 28 évesnek néztem akkoriban (én 18 voltam) Aztán elmondta, hogy 34 éves. Ekkor megváltozott bennem valami, és a továbbiakban nem hajlottam a beszélgetésre. Pedig nagyon jól elbeszélgettünk, de egyszerűen nem volt..."gusztusom" hozzá, hogy hagyjam, hogy ez a dolog tovább fejlődjön. Szépen elbúcsúztam tőle, és kerültem egész nap.
Aztán idén ismét volt egy ilyen rendezvény ugyan ott, ahol 6 évvel ezelőtt. És ismét láttam őt. Most ugye én 24 vagyok, ő 40 (szerintem most néz ki olyan 34-körülinek)
Mikor megláttam, furcsa érzés kerített hatalmába. Emlékezett rám, odajött, és ismét elbeszélgettünk. Ő azóta megállapodott, neme volt már 2 kapcsolatom, mindkettő tönkrement.
Ma már bánom, hogy akkor nem adtam neki esélyt. Külsőre is tetszett (tetszik még most is), jól el is beszélgettünk. Egy próbát megért volna. Most is ugyan olyan ragyogó szemekkel nézett rám, mit 6 évvel ezelőtt. :) Nagyon jó érzés volt.
Remélem ne untattalak a szövegemmel, ezzel csak azt akartam mondani, hogy az ember megfontoltan cselekedjen.
Minden jót!:)
24/n
Lehet, hogy most nem leszek népszerű, de azért leírom.
Én, ha esetleg beleszeretnék is egy ennyi idős férfibe, akkor az csak addig tartana, amíg nem jönnék össze vele. Ha egy idősödő férfi képes összejönni egy ennyire fiatal lánnyal, az számomra kiábrándító, és egyből elásta magát vele. Akármit is mondotok, ez nem normális dolog. És nem elsősorban a testiségről beszélek, hanem a lelki dolgokról. Milyen értékrendje, érzelemvilága lehet egy ilyen embernek? Miért nem a korosztályából válogat? Ha a fiatalnak nincs is annyi esze/ tapasztalata, hogy ne menjen bele ilyenbe, egy időstől már el lehet ezt várni.
Az én párom 38, én 23 vagyok.
Egy éve élünk együtt, és töretlenül szeretjük egymást - talán még jobban is, mint mielőtt összeköltöztünk.
Én már pár éve egyedül élek, szülőktől külön, sokak szerint komolyabban gondolkodom a korosztályomnál (ezzel nem feltétlenül értek egyet), de én úgy érzem, ez néha még mindig nem elég.
Bár teljes mértékben elfogadja, hogy 2-3 havonta egyszer elmegyünk bulizni a lányokkal (nem igénylek többet), azért vannak konfliktusaink, mivel sok olyan dolgot nem tudok még, amit ő már megtapasztalt.
Tudom, hogy ő ebben a korban már nem játszadozik a lányokkal.
Mindenesetre, jó vele, boldogok vagyunk mindketten, túléltük a gyermekünk halálát is, és ráadásnak egy munkahelyen is dolgozunk. Bár a babó becsúszott, nem terveztük, amikor szóba került a tervezés, akkor ő mondta, hogy várjunk, és én mondtam, hogy "neked már nincs annyi időd várni"... alapvetően jó a kompromisszum-készségünk, mindent meg tudunk beszélni, és sok dologban képes okos tanácsot is adni. Egy személyben tehát a kedvesem és a barátom is.
Mellesleg nincs apakomplexusom, teljesen egészséges, már-már baráti a kapcsolatom mindkét szülőmmel.
Viszont ekkora korkülönbség, mint ami köztetek van, hát, nem is tudom... ez még nekem is soknak tűnik. Ne haragudj, hogy ezt mondom.
Mindenesetre, próbáld meg, de ne fűzz hozzá sok reményt.
Nem,nem nem,félreértettél utolsó! Én ettől függetlenül belé vagyok szerelmes. Társam,barátom is egyben,mindenben segít amiben csak tud és én is támogatom ahogy csak tudom. Arra értettem az apa-komplexust,hogy valószínűleg lehet,hogy ez is közrejátszott abban,hogy fejest ugrottam ebbe a kapcsolatba,de valójában nem tudom. Lehet,hogy az egésznek semmi köze az apa-komplexushoz,egyszerűen csak megtaláltam személyében azt,akit kerestem.
Mindig jobban érdekeltek az idősebb férfiak,mint a velem egykorúak,habár én eddig a max korkülönbséget egy olyan 16-17 évnek tudtam elképzelmi,de valahogy csak nem így alakult.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!