Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit érünk vele, hogy nálunk vannak (állítólag) a legszebb lányok?
A kérdésben leírt állítást rendszeresen hallani vissza minden helyről. Ugyan maximálisan nem értek egyet vele, de tény, hogy sok szép lány van hazánkban.
Viszont: mit érünk vele? Van egy haverom, aki rendszeresen mondja, hogy x milyen jó nő, y még jobb, z egy istennő, de persze rendre csak az elutasítást kapja. Nemcsak ő van így vele, hanem mások is, az ismerőseim közül nagyon sokan állnak hasonlóan.
A helyzetet egy hasonlattal érzékeltetném: Van egy autókölcsönző Nagy-Britanniában, a Holders Vehicle Company. Egzotikus autók bérbeadásával foglalkozik, van többek között Ferrari Enzo, Mercedes SLR McLaren, Sőt még egy Bugatti veyron is a készletben, csak győzze fizetni az illető. Namármost, ha valaki a Holders-nél dolgozik, de persze kisemberként, az nap mint nap láthatja ezeket a csodákat, mégsem lehet egyik sem az övé.Ebből a szempontból jobban járna, ha egy sima kölcsönzőben dolgozna, ahol hétköznapi autók vannak.
Nem jobb lenne nekünk is, ha inkább olyan lenne a környezetünk, ahol nincsenek ennyire szép lányok, de ők legalább elérhetőek lennének?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Csak a vastagon írottat olvastam végig, tehát a (fő)kérdésre válaszolok!
Konkrétan azt, h az összes csaj (még a legrondább is) világszépének hiszi magát és fennhordja az orrát!!! Tisztelet a kivételnek, ami baromi kevés van. De hát Magyarország, én így szeretlek! (N)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Úgy tetted fel a kérdést, mintha a mi kívánságunkra lenne a mostani helyzet így, és simán csak kérni kéne, hogy megváltozzon. :P
Most, ha valakik szerint Magyarországon vannak a legszebb nők (mondjuk én nem így hallottam, csak, hogy külföldi szemmel sok magyar lány szép), akkor ez ellen szerinted milyen módon lehet tenni? :P
Olyan ez, mintha aláírásgyűjtésbe kezdenél, hogy hétvégén ne fújjon a szél...
(És ezzel most nem azt mondom, hogy a lányok tényleg olyan szépek, hanem, hogy akár igaz, akár nem, ez ellen senki semmit nem tud tenni, ez egy adott objektív helyzet.)
4-es
Ez azt hiszem, jogos sajnos. Én is úgy vettem észre, hogy a közhiedelemmel ellentétben gyakran nincs több esély egy tramplinál sem, mint egy cicababánál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1. Miért lenne minden angol nő csúnya?
2. Ugyanígy az sem igaz, hogy minden magyar nő szép
3. Az a célod neked is, hogy egy hét alatt minél több lánnyal lefeküdj?
4. Nem minden nő hajt ennyire a pénzre...
5. Sztereotípiák, az összes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!