Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak ha a fiukat szeretem de nem akarom?
Én is így éreztem a te korodban, most 20 éves vagyok és rájöttem, hogy igazából hetero vagyok. (vagy talán bi, ha már nem undorodok ilyen értelemben a férfiaktól). Talán tudok segíteni egy kicsit.
Ugyanilyen gondolataim voltak, hogy én nem akartam ezt, féltem attól, hogy meleg vagyok, és ezért mindig úgy néztem a lányokra, hogy tetsszen már meg valamelyik, izguljak fel rájuk is, tehát stresszeltem, és persze, hogy nem sikerült ez. Aztán egyre több meleggel dumáltam neten, egyre több tapasztalatot szereztem, (ki nem próbáltam semmit fiúval), és rájöttem kb 19 éves koromban, hogy ha ez van, ez van, ezzel nincs semmi baj, nincs min görcsölni. És amióta úgy gondolom, hogy tök mindegy, hogy fiú vagy lány, azóta szinte kizárólag a lányok érdekelnek. pedig előtte a stresszelős időszakomban annyira erőltetetten akartam, hogy lányok tetsszenek, hogy nem nagyon fordult elő ilyen. Illetve ebből a bizonytalanságból kifolyólag lánnyal sem voltam, pedig igaza volt annak, aki azt mondta nekem, hogy amíg nem próbáltad ki, addig nem tudhatod, hogy nem érdekel.
A lényeg: engedd el magad, gondolj rá úgy, hogy mindegy, és semmiképpen se akard bekategorizálni magad, hogy meleg vagy hetero vagy. Főleg 15 évesen ne, ilyenkor még keresi az ember az identitását, azt hogy ki is ő. Éld az életed, majd lesz ami lesz. Ha úgy érzed, hogy még bizonytalan vagy, ne menj bele komoly kapcsolatokba, ezzel még bőven ráérsz szerintem.
Remélem valamit sikerült segítenem, ha szeretnél beszélgetni a dologról, akkor írj bátran üzenetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!