Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit csinálnátok vele? Leszednétek, vagy sem?
Figyelt kérdés
20 éves lány vagyok. Több mint 4 évig voltam együtt a barátommal, és békében váltunk szét nagyjából 1 évvel ezelőtt. A jó viszony is megmaradt, azóta is rengeteget vagyunk együtt, haverokkal is, kettesben is. Az első évfordulónkra kaptam tőle egy ilyen nagyba kinyomtatott közös képet, amiről én nem is tudtam, teljesen jó pillanatkép lett, és bekeretezve azt kaptam meg. Kitettem az ajtóm fölé, a falra. Az azóta kint is van. A barátnőim, meg mindenki mondogatják hogy vegyem le, meg már nem vagyunk együtt minek van kint, ha felhozok egy csávót ez lesz az első amit meglát stb...igazából nem vagyok felkészülve még mindig új kapcsolatra, szóval ez a veszély nem fenyeget.De ha még fel is hoznék valakit, engem egy cseppet sem zavarna. Csak mindenki azt mondja vegyem le, de annyira hozzám nőtt az a kép, hogy egyszerűen nem lenne szívem..Ti mit csinálnátok? Barátnők, barátok unszolására levennétek? Akkor is, ha rengeteget jelent nektek? Lehet hogy kicsinyes a dolog, de nekem sokat számít!:) Köszönöm előre is mindenkinek..
2011. nov. 11. 12:19
1/8 menta34 válasza:
Szerintem ne leszedd hanem tegyél oda mást, ha odanézel ne az üresség legyen, hanem valami más ami érdekel vagy tetszik, vagy jó kedvre derít :)
2011. nov. 11. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
2/8 A kérdező kommentje:
De úgy megszoktam, hogy felkelek és ezt látom meg először...ha egy cica lenne ott mondjuk, nem örülnék neki annyira :( köszi a választ!:):):)
2011. nov. 11. 12:52
3/8 anonim válasza:
Tudod, nekem is megvannak a képeim az exemmel... Egy fiók alján... Nem akarom kidobni, elfelejteni, de az már a múlt.
Gondolj bele, mit érezne a jelenlegi barátod, ha minden nap a közös képeteket kellene néznie...
2011. nov. 11. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
4/8 A kérdező kommentje:
De még jelenleg nincsen barátom...
Meg ez, nem ilyen smárolós stb kép, csak ő meg én vagyunk rajta, ennyi :) Akár egy jó baártom is lehet
2011. nov. 11. 13:16
5/8 LadyLee válasza:
Vedd le! Rakd el egy szép dobozba valami félreeső helyre (garázs, sufni, ágy alja, stb. - ahol a régi emlékeket tároljátok). Én ezt szoktam csinálni az expasikhoz köthető tárgyakkal. Szépen, nagy szeretettel elcsomagolom őket és lezárom a dobozt - ahogy az életem azon szakaszát is.
Szerintem neked is segítene továbblépni és felkészülni egy új kapcsolatra.
2011. nov. 11. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
6/8 anonim válasza:
Ne tartogasd. Csak magadnak ártasz vele.
Én kidobtam az összes fotót a számítógépről, de ami elő van hívatva, az megvan. Be van rakva egy albumba. Már végig is néztem párszor, de mindig visszateszem. Nem egészséges, ha így ragaszkodsz a múlthoz.
24/n
2011. nov. 11. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
7/8 anonim válasza:
én nem venném le senki kedvéért... ha nagyon hozzám nőt...
2011. nov. 16. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
8/8 anonim válasza:
Na és mi van ha a pasi mondta ki h. mint kapcsolat nem működne köztetek a dolog, ám az egyik gépénél még mindig ki van rakva a fényképetek?
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!