Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen volt az első csókotok?
Nekem isteni:) Azzal a lánnyal volt akit a világon a legjobban szeretek:) És azóta csak még jobban csókol:)
19/L
Hú a legelső az már a bölcsödében,nagyon jó volt szájrapuszi és összeérintettük a nyelvünket.Utána 10 évesen egy bokorban volt 1 nagyon nyálas szájrapuszi,utána 14 évesen egy nagyon pici buliban smároltam egy sráccal,és undorítóan rossz volt :D de legalább túlestem rajta.
Amit a legjobban már élveztem az pedig 16 évesen volt,romantikus környezetben stb.
Már napok óta igyekeztem rávenni magam a dologra, mert nagyon szerettem volna, de féltem, hogy elrontom. A lánynak már volt dolga mással, ezért úgy voltam vele, hogy biztos tök profi már, és tartottam tőle, hogy leégek.
Aztán egy séta alatt megálltunk és naggggyon sokáig szemeztünk, mire rávettem magam, hogy odahajoljak. Azonnal viszonozta a dolgot, és közben úgy remegett mint a nyárfalevél: )
Persze én is...: D
Utóbb kiderült, hogy ő meg attól félt, hogy nehogy elrontsa és örök életemre egy rossz emlék maradjon bennem az első csókomról. Nagyon aranyos volt.
Maga a csók pedig hosszú volt és óvatos. Semmi nyelvmunka vagy hasonló. Csak átöleltem és megcsókoltam a felső ajkát, aztán az alsó ajkát... aztán igazából nem tudom, hogyan folytatódott, mert olyan volt, mintha megállt volna a világ körülöttünk és csak mi lettünk volna. Amikor pár pillanat múlva vége lett, akkor vettem észre, hogy több mint 20 percig tartott.
Életem legszebb percei voltak.
20/f
18 évesen még nem?
Ritka ez manapság. Legyél büszke rá: )
(az előző voltam)
Nekem azt hiszem olyan 14 évesen volt az első, Horvátországban, nyáron, egy idegen osztrák sráccal.. 2en voltunk barátnőmmel, ők is ketten, elkezdtünk vhogy beszélgetni velük, aztán leültünk a partra, és hát megcsókolt.
Először féltem én is, nem tudtam, milyen lesz, elrontok-e valamit, vagy hogy tudni fogom-e mit kell csinálni, ilyen hasonló félelmeim voltak, mert nem hittem el azoknak, akik azt mondták: érezni fogom, jön az majd magától.
de tényleg.
nem kell félned, tényleg jön az magától ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!