El kéne felejtenem, de nem megy. Szerintetek?

elég sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e a dolgot, végül úgy gondoltam, bajom nem sok lehet belőle.

Szóval, volt/van egy fiú, tavaly júniusban kezdtünk el rendszeresebben beszélgetni msn-en (igen, tudom, nem a legjobb, de amilyen "begyöpösödött" vagyok, ráhagytam, hogy ha el akar hívni valahova, az az ő dolga, mert ő a Fiú.). szinte minden nap beszéltünk, és rendszeres volt részéről a "tudom, hogy imádsz" mondat, és néha ment a "mi a baj életem?" stb.. (maga a beszélgetősdi is úgy kezdődött, hogy miután egy közös haverunk által írt pár mondat után egész éjszaka nem tudtam aludni, csak gondolkodtam, kénytelen voltam beismerni, hogy nem vagyok közömbös iránta.) mikor nem láttam, hogy fent van, nyugtalan voltam, de mikor vele beszéltem, akkor is kissé remegett a gyomrom. olyan zenéket linkelt, mint pl. Kárpátia-Szeretlek, Kerozin-Meghalok érted... mikor már rendszeresebben találkoztunk, akkor max. pár mondatot váltottunk egymással, de amiről msn-en szó esett, egyikünk sem hozta fel. novemberben, minden mindegy alapon, megmondtam neki, hogy valószínű belezúgtam. erre rá két napra olyat mondott, amitől úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. később bocsánatot kért, és hogy nem akart megbántani. nem igazán haragudtam rá, nem volt sok értelme... együtt szilvesztereztünk, haveri körben. és én voltam akkor és ott a legboldogabb ember, mikor egyszer csak arra eszméltem, hogy csókolózunk. számomra megszűnt a világ rajta kívül. egy idő után kézen fogott, és "szobára vitt" (nem tudok jobb szót erre). folytattuk a csókolózást, de mikor húzta le a farmerem, megmondtam neki, hogy sajnálom, és én tényleg szeretem, de ezt nem így és nem itt. lemászott rólam, bocsánatot kért, és az este további részében mondhatni rám se nézett. iszonyatos érzés volt úgy hazabuszozni, hogy közben tudtam, neki ez valószínűleg nem sokat jelentett. január elsején, este rám írt, és bocsánatot kért a történtekért. megkérdeztem tőle, hogy akkor felejtsem-e el az egészet, és maradunk úgy, ahogy eddig barátok?(azóta szégyellem magam emiatt, de nem tudtam gondolkodni, és nem azért, mert másnapos voltam.) a válasz: igen, szerintem maradjunk ennyiben. aznap éjszaka telebőgtem a kispárnámat. a tesómmal és az egyik barátnőmmel tudtam csak erről beszélni. mindketten azt mondták, hogy jobb lesz, ha elfelejtem. azóta sem megy. nemrég voltunk házibulin, és akkor is, mikor lett volna alkalmam, hogy megkérdezzem tőle, hogy akkor mire is volt jó az a fél év (júniustól szilveszterig), egyszerűen nem bírtam a szemébe nézni és megszólalni. az első pár hónapban legszívesebben reggelente szembe köptem volna a tükörképem, hogy hogy lehettem ennyire hülye és naiv... szeretnék vele beszélni, de személyesen, és lehetőleg nem úgy, hogy előtte msn-en időpontot egyeztetünk...

bocs a hosszú sztoriért, de ő az első, akibe tényleg belezúgtam, és elég rossz érzés, hogy nem tudom kiverni a fejemből az eseményeket. van valamilyen módszer erre?