Ki múltam vége, nem bírom tovább. Már csak azért írom ki ezt a kérdést mert megerősítést szeretnék arra, hogy igen is szar helyzetben vagyok. (? )

A lényeg, hogy eddig bírtam ma került fel az i-re az a bizonyos pont. 20 éves férfi vagyok, 3 évig boldog párkapcsolatban éltem egy velem egykorú lánnyal, aki tegnap kidobott engem, de nem is akárhogy, megalázott. Szememre hányta a hibáimat, hogy miket csináltam rosszul (pl.: kb 1 hónapja szex közben sikerült lerúgnom a gyertyát az ágy mellól, de nem lett tűz meg semmi).

Na ez engem nagyon is szíven ütött, de sajnos nekem itthon sincsenek rendben a dolgok, röpke 20 évem alatt sose kaptam semilyen szülői támogatást, ha rossz jegyet kaptam akkor balhé, balhé után következett ha jót akkor meg senkit sem érdekelt csak szerezzek még többet. van 2 testvérem(1 fiú és 1 lány) Idősebbek mindketten a fiú az idősebb. Mikor én megszülettem a báttyám elakart itthonról költözni, mert utált engem, végül meg is tette de nem pont emiatt csak ez is közrejátszott. 6 éves voltam.

A nővérem volt az én igazi anyukám, mindenhova ő vitt és szinte ő nevelt fel 10 évesen összeveszett a szüleimmel és elköltözött itthonról, engem hátrahagyva, másfél év után jött a telefon, hogy házasodni fog és mint kiderült terhes. Ez az egész összehozta a családot újra, csak annyi különbséggel, hogy a báttyám továbbra is leszart engem és onnantól a kissebbik tesóm is. Soha nem hív fel nem érdekli mi van velem, én ha keresem 1-2 percet beszél velem holott anyámmal órákat szokott. Sajnos az egyetemen se megy túl jól a teljesítés, sikerült megbuknom a két legnehezebb tantárgyból de hiába tanultam rá. Kitört a harmadik világháború, hogy én egy senki házi vagyok meg stb. és folyamatosan a szüleim is rávilágítanak arra, hogy nem tudok semmit sem jól csinálni tehát folyamatos stressz és nyomás alatt éltem eddig amit a barátnőm segítségével tudtam csak átvészelni eddig meg a sportnak köszönhetően. Sportolok, és konditerembe is járok de valahogy az idegességem csak arra a röpke pár órácskára száll el amíg a teremben vagy a pályán vagyok.

Már nem érzek semilyen késztetést arra, hogy jól csináljak bármit is, eddig elfolytották bennem az érzéseket, sose sikerült kiadnom magamból mindig én maradtam szarban. A szüleim jó házasságban élnek nem nagyon szoktak veszekedni, és kicsit gazdagabbak vagyunk az átlagnál. Életem során tényleg szinte bármit megkaptam amit szerettem volna a szüleimtől, kivéve a szeretetet. Egy normális férfinak tartom magam, nem vagyok dagadt és pattanásos sem de mégis a barátnőmért kb. fél évet kűzdöttem mire az enyém lett és sajnos életem során pozitív visszajelzést nem nagyon kaptam senkitől. Elvileg mindent szarul csinálok ha pedig valami mégis jó senkit sem érdekel. Szóval szerintem ezzel ennyi, nincs értelme magamat tovább nyúzni, egész életemben edzettem elértem sikereket de senkit sem érdekelt. Tanultam sikereket értem el senkit sem érdekelt. Bármit tettem, bármilyen jó ember voltam, bármilyen rossz, a csajokat nem érdekeltem (most kezdek rájönni, hogy a barátnőm lehet pénz miatt volt velem). Tesóimat sem érdeklem se a szüleimet, sikerült teljesen érzéketlennek lennem szóval szerintem itt a vége.

Tudom, hogy vannak mások rosszabb helyzetben pl.: nincs mit enni (ami tényleg elég szomorú) de sajnos én lelkiterorrban élek évek óta és úgy érzem ettől roszabb nincs.