Aki homokos, leszbikus, biszexuális vagy transzszexuális az hogyan tudja ezt feldolgozni?

Az alapján amit az elmúlt pár évben tapasztaltam a környezetemben Magyarországon leszbikusként lehetetlen normális életet élni. A titkolózás lassan felemészti az életemet. Az ismerkedés szinte lehetetlen hacsak nem a fővárosban él az ember, bár ott sem egyszerű. 2,5 éve gyűjtök a költözésre, nagyon szeretnék már egy toleránsabb országban, normális, teljes életet élni.

L/21

Eléggé nehezen, pedig toleráns a családom de így se merem elmondani... Mivel még otthon lakom randizni is nehéz.

Utálom ha valaki a párkapcsolataimról faggat. Vannak napok amikor teljesen magam alatt vagyok, bár most már egyre kevesebbszer. Furcsa, mert közben pedig az egész olyan természetesnek tűnik...

20/L

Nehezen.

bi srác

Saját magamnak nem vagyok nehéz eset, inkább arra kell figyelnem, hogy mások megszólalásai miatt ne kapjak előbb-utóbb szívrohamot, agyvérzést. :P

Anno, amikor kapizsgáltam, majd megértettem, hogy a lányok vonzanak, nem borított ki. Akkor úgyis az érdekelt, hogy barátság és szerelem között mi a különbség - belefér-e egy barátságba a csók meg a cirógatás meg a biológiai reakcióim. Hát, nem. De elfogadtam, eleve fel sem merült, hogy ez nem normális. Azt sem volt nehéz feldolgozni, hogy mások a pokolra küldenének, de igazából, az a nehézkesebb: felállni, ha leköpnek.

Együttélni magammal, amilyen vagyok, az nem nehéz. Sőt. Nagyjából ugyanazt csinálom, mint mások, élek-virulok, nekem is vannak jó és rossz napjaim, butaságaim és olyan pillanataim, amikor komolyabbnak érzem magam.

Nem szedek gyógyszereket, erre nem is lehet, ez van. :)

Viszont egy kicsit fura helyzetben vagyok, mert ugyan a szexuális orientációmról írtam, gondolkodtam eddig, és meg is éltem,.. a nemi identitásomat lesz.rtam. Pontosabban, a nőit. Akkor éreztem jól magam, ha nem néztem magamra nőként, ha nem arra koncentráltam vagy mutattak rá pl. egy párkapcsolatban.

Így aztán a baráti-haveri-ismerősi körökben fiús leszbikus lányként vagyok elkönyvelve.

Pedig lánynak nem érzem magam, csak egy biológiailag női dolgokkal rendelkező valaminek, inkább fiúnak (female to male, transzszexuális férfi). Leszbikus nőnek ugyan nem..! Ez így meg heteroszexuális transznemű férfit jelent, annak címkézhetem magamat. Mókás. Nem borzasztó, csak elég sokat töprengek rajta, utánajárok egy csomó mindennek, próbálok okulni, árnyaltabban látni dolgokat.

Másoknak nehéz feldolgozni, szerintem, hogy márpedig ne kezeljenek lányként, nőként, hanem emberként vagy feminin srácként.

Namármost, igen, az viszont kemény dió, a tudat, hogy: egy éve elmondtam anyámnak, hogy barátnőm van, aki nyilván ingadozik, hol félt, hol elfogad, hol elutasít és szégyell; viszont 100%, hogy leszbikusként lát, egy olyan _nőként_, aki magát leszbikusnak tartja. Pedig nem tartom én magam leszbikusnak, kényszerből használtam magamra azt a szót, ha rövidre kellett fognom valamit.

Ezután komplikált lesz előadni, majd valamikor, hogy kedves anyu, szeretnék két pszichiáteri szakvéleményt, hogy hormont szedhessek.

Azt nehéz feldolgozni.. azaz hamar megérteni, hogy nem mindenkinek megy olyan simán ez az egész felfogósdi, mint nekem. :/ Neki aztán sehogy sem fog menni.