Miképpen szeressünk, hogy szeressenek?

Az együttműködés, tisztelet és szeretet három alapszabálya:

1. Ha az emberek jók hozzánk, mi is legyünk jók hozzájuk.

2. Ha rosszak hozzánk, mi továbbra is legyünk jók, tartsuk oda a másik orcánkat is, tegyünk meg a kedvükért néhány plusz lépést is, és szeressük azokat, akik keresztülgázolnak rajtunk, de ésszerűen csak bizonyos ideig.

3. Ha rosszak hozzánk, és a 2. sz. szabály nem válik be, akkor bánjunk velük mi is pontosan olyan rosszul, de közben ne haragudjunk rájuk.

Ki tudja alkalmazni a 2 szabályt?

Van valami szép és fenséges abban, ahogy a rosszat jóra fordítjuk. Nemes vallási eszme ez, amely a legtöbb vallásban az első helyen áll. Mindnyájan azt tanultuk, mindenki jobb lesz, aki elég szeretetet és türelmet kapott. Ezért tartják végtelen folyamatnak a szeretetet. Ha a bűnös nem változott meg attól, amit érte tettünk, majd a türelem, az imák, és a nemes cselekedeteink jó útra térítik.

Az a tanítás, miszerint meg kell bocsátanunk azoknak, aki kereszttülgázolnak rajtunk, olyan erős, hogy ritkán tesszük fel magunknak a kérdést: meddig kell tűrnünk, hol a határ? Sajnos az emberek azt hiszik, hogy ha megbocsátanak valakinek, akkor már nem is kell megbüntetni. De a tanítás, miszerint meg kell bocsátanunk az ellenünk vétkezőknek, nem mond semmit a büntetésről. Lehetetlen egyidőben teljesen megbocsátani és szeretni is azt, aki bánt minket, csak azért, mert továbbra is szeretni akarjuk, és azt akarjuk, hogy rendbehozza, amit elrontott. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy el is fogadjuk a helytelen viselkedést, csak azt, hogy nem utáljuk meg érte az illetőt. Megbocsáthatom a gyerekemnek, hogy összetöri a kocsit, és bár elveszem a jogosítványát, de továbbra is nagyon szeretem őt. Ha megfizettetem vele a kárt, és nem engedem, hogy vezessen, amíg nem képes felelősséget is vállalni a tetteiért, még nem jelenti azt, hogy utálom őt. Ellenkezőleg, egyrészt kimutattam a szeretetem és megbocsátottam, másrészt szigorú voltam, és megpróbáltam nevelni.

Ki felel meg annak az elvárásnak, hogy a rossz cselekedetre szeretettel reagáljon (2. szabály)? A válasz meglehetősen nyilvánvaló. Az érett, felnőtt, kiegyensúlyozott és érzelmi zavaroktól mentes személy az, aki nyer a megbocsátó és szerető viselkedésből. Az érzelmileg zavart és éretlen emberek nem profitálnak a 2. szabályból.

Egy érett ember, ha bebizonyítják neki, hogy helytelenül cselekedett, kész bocsánatot kérni és megpróbálja jóvá tenni, amit elrontott. Viszont az egész csak időpocsékolás, ha egy idő után kiderül, hogy erőfeszítéseink nem érnek célba.

Ha hiába igyekszünk a rosszat jóra változtatni és a dolgok többszöri próbálkozásra is csak romlanak, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy egy érzelmileg zavart, éretlen személlyel állunk szemben.

Akkor mondhatjuk, hogy viselkedésünk nem hozta meg a kívánt eredményt, ha

a) partnerünk vagy gyermekünk többszöri próbálkozás után sem változik meg

b) ha meg sem próbálják, hogy megváltozzanak

c) ha egyenesen a szemünkbe mondják, hogy eszük ágában sincs megváltozni.

Mi mást akarunk még tudni? Ez elég világos, nem? Ha még mindig nem látjuk be, hogy szélmalom-harcot folytattunk, akkor nekünk van több problémánk, nem a másiknak. Minden intelligens és értelmes ember számára nyilvánvaló, hogy a 2. szabály nem működik, ha nem változott semmi egy bizonyos ésszerű idő elteltével. Ekkor jutunk el arra a pontra, hogy a 3 szabályt alkalmazzuk."

Az egész könyv tele van egyszerűen megfogalmazott segítő támpontokkal, érdemes elolvasni, és bár nekem kissé földhözragadt gondolkodású az író, a valós életben szükséges középutat jól megmutatja. A 3. szabály... na ez az, amit nem vagyok hajlandó megtenni. Inkább elzárom magamtól a rosszat, semhogy én magam is azt árasszak bárki felé is. Hiszen ha ugyanolyan rossz vagyok a másik emberrel (még ha meg is érdemli), az már engem minősít, és miért kellene nekem az ő szintjére lesüllyednem, milyen javulást érhetnék el ezáltal. Az az a hely, ahonnan már nincs visszaút.