Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire gondoljátok, hogy igazam van? Ti hogy látjátok ezt a dolgot?
A párommal szakítottunk, beleszerettem egy másik fiúba. Utána a párom nagyon tepert, hogy visszaszerezzen, és elűzze mellőlem a másik fiút. Abban az időben annyira ki voltam, és nem tudtam, hogy mit tegyek, hogy halott apukám segítségét kértem. Ezután a fiú szakított velem, újra összejöttem párommal, de nem tudtam kiszeretni a srácból, mert hitegetet, hogy talán még összejövünk, és azért még szeret (vagyis talonban tartott). Nemrég annyira kiborultam, hogy ismét apumat kértem, hogy segítsen. Ezután a srác lemondta az áprilisi találkozókat, amiken nálam lettünk volna, hogy segítsek neki tanulni. Megkérdeztem, lehet-e több köztünk, ő mondta, inkább csak barát. Most úgy érzem, sikerül mosolyogva túllépni rajta. Eddig mindent megtettem neki, hogy visszafogadjon, elmentem hozzá az ország másik végébe, hogy ajándékot kapjon szülinapjára, törődtem vele, és ő bunkózott.
Hisztek abban, hogyha valaki lesz.rja, ha töritek érte magatokat, és egy sima vállrándítással veszi, hogy feladnátok érte mindent, csak hogy újra együtt legyetek, és a távolság ne álljon közétek, akkor ott nem lehetett volna igazi, hosszú kapcsolat?
Illetve hisztek abban, hogyha az univerzum, vagy valami ennyire nem is akar esélyt adni nektek, akkor nem ő az igazi?
Én ezekkel nyugtatom magam, de kell a kívülállók megerősítése is. Mindent megtettem volna érte, de ő a szakítás után nem is foglalkozott velem. Sőt, sokszor azért bunkózott, mert rá mertem írni.
Szerintetek ebből akkor sem lett volna jó kapcsolat, ha van esélyünk igazán együtt lenni? (kb 2 hetet jártunk, állítólag szeretett, első barátnője voltam)
Várok minél több véleményt!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem igazán. Hiszek abban, hogy attól, hogy fizikailag nincsenek velünk, attól még tudnak segíteni, ha gondban lennének, tudnak tanácsot adni, ha észrevesszük őket.
Én úgy veszem, hogy az, hogy a srác nem vállalta, hogy komplikált életem van, és most sem tart rám igényt, apum üzenete, hogy rosszul választanék, és maradjak a páromnál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Rossz kategória szerintem. Próbáld inkább az ezoterikus részleget.
Egyébként próbáld meg kicsit átfogalmazni és kihagyni azokat a részeket amikor apudtól kértél segítséget, akkor el fog menni a párkapcsolatok kategóriában
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!